— Fogd be! — ordította Gábor. — Nem beszélhetsz így! A feleségem vagy! Kötelességed!

— Kötelességem? — ismételte Eszter, és ekkor valami végleg kihunyt benne. Mintha az a vékony drót, amely eddig összetartotta a házasságuk rozsdás szerkezetét, hirtelen elolvadt volna. — Kötelességem eltűrni a megalázást? Kötelességem a te rokonaidért dolgozni? Kötelességem mindig hallgatni?

— Igen! — Gábor megragadta a vállát, és megrázta. — Igen, kötelességed! Mert a feleségem vagy! Mi egy család vagyunk!

Eszter kiszabadította magát a szorításából. A szíve olyan erővel vert, hogy a lüktetést a halántékában érezte.

— Ne érj hozzám.

— Különben mi lesz? — A hangjában valami új jelent meg. Valami hideg és valódi. Fenyegetés, már minden álarc nélkül. — Mit fogsz csinálni, Eszter? Elegem van belőled. Utoljára mondom: holnap bemész a bankba, felveszed a hitelt, és megveszed anyámnak azt az autót. Ha nem, elválok tőled.

A szó nehéz tárgyként hullott közéjük, és ott maradt a levegőben.

— Tessék? — Eszter alig hitt a fülének.

— Jól hallottad — fonta össze Gábor a karját a mellkasán. — Elválok tőled. A lakás az enyém, az én nevemen van. A gyerekek velem maradnak. Te pedig mehetsz, ahová akarsz. Például a drága munkádhoz. Akár ott is alhatsz.

— Megőrültél — suttogta Eszter.

— Nem, te őrültél meg! — Gábor megint tett felé egy lépést. — Azt hiszed, pótolhatatlan vagy itt?

— Nélküled is boldogulunk — vágta oda Gábor. — Anyám egy hét alatt rendet rakna ebben a házban. A gyerekeket is meg tudná nevelni, nem úgy, mint te. Te csak elkényeztetted őket. Márk egész nap az egyetemen lóg, Lilla meg a barátnőivel…

— Elég — emelte fel a kezét Eszter. — Most már tényleg elég.

— Nem, még nem elég! — Gábor hangja ordításba csapott át. — Holnap bemész a bankba! Érted, amit mondok? Vagy összepakolsz, és eltűnsz innen!

Ekkor Lilla szobájának ajtaja résnyire kinyílt. A lány sápadt arca jelent meg a nyílásban, a szeme vörös volt a sírástól.

— Anya?

Eszter egyetlen pillanat alatt összeszedte magát.

— Minden rendben, kicsim — mondta lágyabban. — Menj vissza aludni.

— Semmi sincs rendben! — üvöltötte Gábor. — Lilla, gyere csak ide! Ideje, hogy a lányod is megtudja, milyen anyja van. Kapzsi, önző…

— Azonnal hallgass el! — Eszter közéjük lépett. — Ezt nem engedem. A gyerekeket nem rángathatod bele ebbe!

Lilla felzokogott, majd becsapta az ajtót. Néhány másodperccel később zene dübörgött fel a fal túloldalán; a lány valószínűleg felhangosította, csak hogy ne kelljen hallania őket.

Gábor zihálva állt a nappaliban. Eszter vele szemben maradt, mozdulatlanul. És hosszú évek óta először úgy látta őt, amilyen valójában volt. Nem a kedves férjet, nem a gondoskodó apát, nem azt az embert, akinek mások előtt mutatta magát. Hanem egy önző, követelőző férfit, aki megszokta, hogy mindent megkap, miközben cserébe szinte semmit sem ad.

— Akkor most figyelj — szólalt meg Eszter lassan, minden szót külön megnyomva. — Nem megyek be a bankba. Nem veszek fel hitelt. És nem vásárolok autót az anyádnak.

— Akkor válunk! — villant meg valami diadalmas Gábor tekintetében. — És semmid sem marad!