Az este furcsa véget ért. Gábor egy szót sem szólt többé. A gondosan felépített, hűvös fölénye úgy párolgott el róla, mintha soha nem is lett volna; a helyén csak egy sértett kisfiú maradt, aki nem érti, miért vették el tőle a játékát. László közben Erzsébettel beszélgetett, mintha régi ismerősök lennének: palántákról, adókról, szomszédokról és mindenféle hétköznapi, nagyon is valóságos dolgokról. Lilla békésen kanalazta a tortát, én pedig olyan könnyűnek éreztem magam, mintha valaki végre levette volna a mellkasomról azt a követ, amit évek óta cipeltem.

Amikor a vendégek indulni készültek, László még megtorpant az előszobában. Felvette a kabátját, aztán Gábor felé fordult.

— Gábor — mondta nyugodtan. — A projektet alá fogjuk írni. De nem én viszem majd tovább, hanem a helyettesem. Te pedig, ha adhatok egy tanácsot, figyeld meg a feleségedet tárgyalás közben. Egyetlen mondattal tette helyre az egész helyzetet, ráadásul úgy, hogy egy durva szó sem hagyta el a száját. Ez ritka adottság.

Az ajtó becsukódott mögöttük. Gábor a folyosó közepén állt, még mindig abban a drága öltönyben, amelyet az este elején olyan büszkén viselt. Csakhogy most már egyáltalán nem üzletembernek tűnt benne, hanem annak a bizonyos kölcsönzött ananásznak, amelyet elfelejtettek időben visszavinni, és amely már gyanúsan puhulni kezdett.

— Megaláztál — sziszegte végül. — A befektetők előtt!

— Nem megaláztalak, hanem kijózanítottalak — feleltem, miközben leoldottam magamról a kötényt, és a kezébe nyomtam. — És most, kedves családfenntartó, következik a munkamegosztás. Én megteremtettem a hangulatot, megfőztem a vacsorát, eljátszottam a háziasszonyt. Te pedig gondoskodsz a takarításról.

— Én? Mosogassak? — kerekedett el a szeme. — Én osztályvezető vagyok!

— Akkor vezetheted a szivacsot is. Ott van a mosogatónál.

Egy percig csak állt. Hol rám nézett, hol a tányérok, poharak és tepsik tornyosuló halmára. Aztán szó nélkül levette a zakóját, felgyűrte a hófehér ingujját, és megnyitotta a csapot. A tartása olyan tragédiát sugárzott, mintha legalábbis egy birodalom omlott volna össze mögötte, de a keze közben engedelmesen dolgozni kezdett.

Erzsébet odahajolt hozzám, huncutul rám kacsintott, és félhangosan megjegyezte:

— Ezt az ananászosat megjegyzem. Elmesélem majd a szomszédnak is, mert mostanában ő is úgy jár-kel, mintha pulykából faragták volna.

Én töltöttem magamnak egy csésze teát, leültem a kanapéra, és kinyitottam a könyvemet. A konyhából tányércsörgés hallatszott. Bevallom, régen nem hallottam ennél kellemesebb muzsikát.

Jegyezzétek meg, lányok: a férfi fején addig marad stabilan a korona, amíg van mellette valaki, aki naponta fényesre suvickolja. Néha azonban elég elé tartani egy tükröt. Lehetőleg közönség előtt. Akkor hamar kiderül, hogy ami csillog, az nem arany — csak olcsó alufólia.