A huszonnyolcadiknál vettem fel.

Nem azért, mert hallani akartam a hangját.

Hanem mert Eszter Mercer, az ügyvédem időközben megérkezett, és velem szemben ült egy sárga jegyzettömbbel, egy ezüst tollal, valamint olyan arckifejezéssel, mint aki végignézi, ahogy egy gyorsvonat teljes sebességgel rossz vágányra fut.

— Tedd kihangosítóra — mondta Eszter.

Engedelmeskedtem.

Péter hangja szinte berobbant a szobába.

— Hogy voltál képes úgy kidobni az anyámat, mint valami szemetet?

Anya mellettem kihúzta magát.

Apa összefonta a karját a mellkasán.

Én hátradőltem a székben.

— Érdekes kezdés, Péter.

— Ne szórakozz velem, Anna. Az anyám egy szálloda előcsarnokában sír.

— Az én anyám a füvön sírt.

— Az más.

Eszter tolla megállt a papír fölött.

Alig észrevehetően elmosolyodtam.

— Magyarázd el, miben más.

Péter nagy levegőt vett, mintha engem kellene józan észre térítenie.

— A szüleid olyan ingatlant foglaltak el, amelyet családi vagyonból vásároltak.

— Nem.

— Ezt nem jelentheted ki csak úgy.

— Nem is csak úgy jelentem ki. Megvan a tulajdoni lap, a szerződéshez tartozó elszámolás és az átutalási igazolás a külön, személyes számlámról.

Csend lett.

Aztán Péter taktikát váltott.

— Anna, én megpróbáltalak megvédeni minket. A szüleid úgy viselkedtek ott, mintha ők lennének a tulajdonosok.

— Engedélyük volt ott lakni.

— Tőled.

— Igen. A tulajdonostól.

— A feleségem vagy. A te pénzed a mi pénzünk.

Eszter felnézett, és némán, csak az ajkával formálta a szavakat: „Nem. Nem az.”

Kis híján felnevettem.

— Péter, emlékszel, amikor aláírtad a házassági vagyonjogi szerződést?

Újabb hallgatás.

Ez hosszabbra nyúlt.

— Mindig előrángatod a papírjaidat, amikor meg akarsz félemlíteni — vágta rá végül ingerülten.

— Nem. Akkor veszem elő a papírokat, amikor valaki hazudik a tulajdonjogról.

— Én nem hazudtam.

— Van videóm arról, ahogy te és az embereid azt mondjátok a szüleimnek, hogy magánterületre hatoltak be.

— Mert így volt!

— Péter.

A hangom lehalkult.

És vele együtt elcsendesedett a szoba is.

— Tíz perccel azután törtetek be a szüleim házába, hogy kidobattad őket onnan.

Éles hang hallatszott.

Nem Pétertől.

Valahonnan a háttérből.

Egy rövid, ijedt levegővétel.

Vivien ott volt mellette, és mindent hallott.

Remek.

Péter halkabbra fogta.

— Te kémkedsz utánam?

— Az a biztonsági rendszer az enyém.

— Ehhez nem volt jogod.

— De volt. Teljes mértékben. Az én ingatlanom.

— Úgy viselkedsz, mint egy hisztérika.

Apa felpattant.

Anya megragadta a kabátujját.

Eszter feljegyzett valamit.

Én meg sem mozdultam.

— Óvatosan — mondtam.

Péter gúnyosan felhorkant.

— Különben mi lesz?

— Különben nem ügyvédeken keresztül intézem tovább.

— Ezt nevezed békés megoldásnak? Kidobtad az anyámat!

— Visszavontam az ingyenes lakhatás jogát egy olyan lakásban, amely az én tulajdonom, miután te törvénytelenül kilakoltattad a szüleimet egy olyan házból, amely szintén az enyém.

— Ez nem ugyanaz.

— De. Pontosan ugyanaz. A különbség annyi, hogy én iratokat használtam. Te meg bérelt izomembereket.

Péter hangja mérgezővé vált.

— Azt hiszed, mert pénzed van, irányíthatod az egész családunkat?