– Rendeztük volna? – Eszter keserűen felnevetett. – Te engem is bele akartál húzni az adósságaidba, anélkül hogy megkérdeztél volna?

Bement a hálószobába, és elővette a bőröndöt.

– Mit művelsz? – kérdezte András rémülten, miközben követte.

– Összepakolok – válaszolta röviden Eszter. – Most nem tudok itt maradni.

– Elhagysz? – a férfi hangjában valódi értetlenség volt. – Nyolc év házasság után? Pénz miatt?

– Nem a pénz miatt – mondta Eszter, és megrázta a fejét. – Hanem a hazugságok miatt. Az árulás miatt. Amiatt, hogy kihasználtad az apámat, és egy pillanatra sem gondoltál a következményekre.

– Jóvá tudom tenni! – András most már őszintén megrémültnek látszott.

– Lehet – felelte Eszter, miközben ruhákat hajtogatott a bőröndbe. – De nem ma. Holnap találkozunk a szüleimmel, és majd eldöntjük, hogyan tovább.

– Hová mész? – kérdezte.

– Júliához – válaszolta Eszter. – Ő meg fog érteni.

Amikor a bőrönddel kilépett a lakásból, különös megkönnyebbülés öntötte el. Mintha egy hatalmas teher zuhant volna le a válláról, amelynek a létezéséről addig nem is tudott.

A következő nap nehéznek ígérkezett. Eszter szabadságot vett ki, hogy találkozhasson a szüleivel. Végül egy közeli kávézóban ültek össze, semleges helyen, ahol talán könnyebb volt egy ilyen súlyos beszélgetést lefolytatni.

István magas, ősz férfi volt, tartásában még mindig ott volt a régi, katonás fegyelem. Némán, feszült figyelemmel hallgatta végig András akadozó magyarázkodását. Mellette ült Eszter édesanyja, Katalin, aki szorosan fogta a lánya kezét.

– Tehát elloptad az adataimat, és a nevemben hitelt vettél fel – foglalta össze István, amikor András végre elhallgatott. – Most pedig azt kéred, ne forduljak a rendőrséghez, hanem hagyjam, hogy valahogy megpróbáld elsimítani az ügyet.

– Vissza fogom fizetni – ígérte András. – Csak időt kérek.

– Miből lesz rá pénzed? – kérdezte István. – Hiszen az előbb mondtad, hogy nyakig ülsz az adósságban.

– Találok valami megoldást – mondta András, de még ő maga sem hangzott biztosnak.

– A lányom fizetéséből? – István hangja acélosan keménnyé vált. – Azt akarod, hogy ő robotoljon, miközben a te felelőtlen ügyleteid tartozásait törleszti?

– Apa – szólt közbe Eszter csendesen. – Először a te hiteledet kell rendeznünk. Ki kell deríteni, érvényteleníthető-e, ha András beismeri, hogy visszaélt az adataiddal.

– Ehhez feljelentést kell tennem – rázta meg a fejét István. – Máskülönben a bank nem fog hinni nekünk.

András arca ismét elsápadt.

– Börtönbe kerülök – suttogta. – Ezt akarják?

– És te mit akartál, amikor az én irataimmal és adataimmal trükköztél? – kérdezte István metsző nyugalommal. – Azt, hogy majd a nyugdíjamból fizetem ki a te adósságaidat?

Ebben a pillanatban Erika lépett oda az asztalukhoz. Eszter meglepetten nézett az anyósára; ő biztosan nem hívta meg erre a találkozóra.

– András telefonált nekem – magyarázta Erika, miközben leült a fia mellé. – Nem hagyhattam magára egy ilyen helyzetben.

– Tudott a fia ügyleteiről? – szegezte neki a kérdést István minden kertelés nélkül.

Erika egy pillanatra lesütötte a szemét.