András hallgatott. Idegesen dobolt az ujjaival a fotel karfáján.

– Februárban te segítettél neki beállítani a banki alkalmazást – nézett Eszter egyenesen a szemébe. – Nálad volt a telefonja. Hozzáfértél az adataihoz is.

– Ez valami ostobaság – csattant fel András. – Az apád biztosan összekevert valamit. Idős ember már, mit vársz?

– Az apám hatvanhárom éves, és az emlékezete teljesen rendben van – vágta rá Eszter hidegen. – A bank elküldte neki a kivonatot. A hitelt három hónapja vették fel. Hová lett az a pénz, András?

A férfi hirtelen felpattant, és járkálni kezdett a szobában.

– Jó! Igen, én vettem fel azt a hitelt. De vissza akartam fizetni!

– Miből? – kérdezte Eszter. – Az én fizetésemből?

András széttárta a kezét.

– Mit tehettem volna? Nagy bajba kerültem. Péterrel beszálltunk egy projektbe, aztán minden félresiklott. Elvesztettem az összes megtakarításomat, és adósságokba keveredtem. Később adódott egy lehetőség, hogy mindent visszahozzunk, de ahhoz még pénz kellett.

– Ezért meghamisítottad az apám adatait? – Eszter nem akarta elhinni, amit hall. – Ez bűncselekmény, András!

– Visszaadtam volna mindent! – kiáltotta már majdnem magából kikelve. – Ha te egyszerűen beleegyezel, hogy segíts, gyorsan kifizettük volna az egészet. Sőt, még kényelmes életre is maradt volna!

– Te megőrültél – rázta meg a fejét Eszter. – Felhívom apát, és elmondok neki mindent.

– Nem! – András odaugrott hozzá, és megragadta a karját. – Ezt nem teheted. Feljelentést tesz, és börtönbe kerülök.

– Engedj el – Eszter kirántotta a kezét. – Erre korábban kellett volna gondolnod.

Tárcsázta az apja számát, majd kihangosította a hívást.

– Apa, én vagyok az. Kiderítettem, mi van a hitellel – mondta, miközben a falfehér Andrást figyelte. – El tudnátok jönni holnap hozzánk? Komolyan beszélnünk kell. Anyát is hozd magaddal.

A rövid beszélgetés után letette a telefont, majd a férje felé fordult.

– Holnapig van időd kitalálni, mit mondasz az apámnak. És nekem.

– Mit akarsz hallani tőlem? – kérdezte András fáradtan. – Elrontottam, elismerem. De értünk tettem!

– Nem, András – felelte Eszter fejcsóválva. – Magadért tetted. És most miattad az apám akár a nyugdíját is elveszítheti, ha a bank bíróságra viszi az ügyet.

– Elintézem – ígérte András. – Csak adj még egy esélyt.

– Mire? Hogy tovább hazudozz nekem? Vagy hogy az én pénzemet is elvedd, ahogy az apámét elvetted?

András lehajtotta a fejét.

– Belegabalyodtam – vallotta be halkan. – Az egész apróságnak indult. Péter azt mondta, van egy ígéretes befektetés, gyors haszonnal. Beletettem a megtakarításainkat, de a dolog bedőlt. Aztán Péter előállt azzal, hogy még vissza lehet nyerni a pénzt, csak újabb összeg kell hozzá. Ekkor kezdtem hiteleket felvenni…

– Mennyit? – szakította félbe Eszter. – Pontosan mennyivel tartozol?

András kimondta az összeget, Eszternek pedig ismét megszédült a feje.

– Ez majdnem tizenkétmillió forint, az apám hitelét nem is számítva! – kiáltott fel. – Mégis hogyan akartad ezt valaha visszafizetni?

– Azt hittem, a fizetésemelésed mindent megold – ismerte be András. – Lassan, részletekben rendeztük volna.