– Ma nagyon szétszórtnak tűnsz – jegyezte meg Júlia, amikor ebédidőben benézett hozzá az irodába. – Történt valami?

Júlia ugyanannál a kiadónál dolgozott szerkesztőként, és az elmúlt öt évben Eszter legközelebbi barátnőjévé vált. Életteli, határozott nő volt, aki egy nehéz válás után képes volt talpra állni, és a nulláról újrakezdeni mindent.

– András ma reggel valami egészen furcsát közölt – mondta Eszter, majd becsukta az iroda ajtaját. – Azt akarja, hogy a fizetésem az ő kártyájára érkezzen.

Júlia letette a teáscsészéjét, és figyelmesen ránézett.

– Remélem, elküldted a fenébe.

– Azt mondtam, este majd megbeszéljük – sóhajtott Eszter. – Egyszerűen nem értem, mi ütött belé. Soha nem érdekelte ennyire az én pénzem.

– Nagyot nőtt a fizetésed az előléptetéssel? – kérdezte Júlia.

– Majdnem a duplájára – bólintott Eszter. – De eddig teljesen normálisan kezeltük, hogy én többet keresek. Legalábbis azt hittem.

Júlia elgondolkodva forgatta a kezében a csészét.

– Tudod, nálam is pontosan így kezdődött a pénzügyi kiszolgáltatottság – mondta kis hallgatás után. – Gábor eleinte szintén közös befektetésekről beszélt, meg arról, hogy neki jobb érzéke van hozzá. Aztán lassan minden fillérem fölött ő döntött. A végén ott álltam megtakarítás nélkül, az ő hiteleinek terhével a nyakamban.

– András nem ilyen – vágta rá Eszter, bár valahol mélyen egy halk, kellemetlen hang már kételkedett benne.

– Minden férfi „nem ilyen”, egészen addig, amíg mégis ilyenné nem válik – Júlia a barátnője vállára tette a kezét. – Csak légy óvatos. És semmiképpen se add ki a kezedből a pénzed feletti irányítást.

A nap hátralévő része ködösen telt. Eszter gépiesen végezte a feladatait, javított, válaszolt e-mailekre, egyeztetett a szerzőkkel, de a gondolatai újra és újra visszakanyarodtak a reggelhez. Mi állhatott András követelése mögött? És miért éppen most állt elő vele?

Este, amikor hazaért, már a ház előtt észrevette az anyósa autóját. Belsőleg felnyögött. Erika asszony erős akaratú, kemény asszony volt, aki rajongásig szerette az egyetlen fiát, és meg volt győződve arról, hogy András sokkal többre érdemes annál, mint amit az élet adott neki. És egészen biztosan többre, mint amit Eszter nyújtani tudott.

A lakásban süteményillat terjengett. Ez csalhatatlan jele volt annak, hogy az anyósa megérkezett.

– Megjött a mi nagy karrieristánk! – köszöntötte Erika asszony, amikor kinézett a konyhából. – Gratulálok az előléptetéshez. Ideje volt már, hogy végre felismerjék a tehetségedet.

– Jó estét, Erika – mondta Eszter kényszeredett mosollyal. – Micsoda kedves meglepetés.

– Azért jöttem, hogy megünnepeljük a sikeredet – felelte az anyósa, és visszafordult a salátához. – Meg persze azért is, hogy átbeszéljük a terveiteket. András mesélt a reggeli beszélgetésetekről.

Eszter gyors pillantást vetett a férjére, aki az asztalnál ült, látványosan nyugodt arckifejezéssel.

– Valóban? – kérdezte hidegen. – És pontosan mit mesélt?

– Azt, hogy végre rászántátok magatokat a közös kasszára – bólintott elégedetten Erika. – Már rég itt volt az ideje. Egy rendes családban a férj kezeli a pénzt. Mi a megboldogult Lászlóval mindig így éltünk.