— Én már most szégyenkezem Eszter miatt — válaszoltam. — Csak nem magam miatt.

Júniusban Gábor is beadta a keresetét, hogy megtámadja az apaságát. A két ügy külön mederben haladt tovább. A bírósági levelek sorra érkeztek a postaládába, én pedig közben új tornacipőt vettem Márknak, és azt számolgattam, melyik befizetést lehet még néhány nappal eltolni. Ebben a várakozásban semmi ünnepélyes vagy nagy pillanat nem volt, csak fárasztó hétköznapok.

Júliusban elmentünk abba az intézménybe, ahol a bíróság által kirendelt genetikai vizsgálatot végezték. Gábor már a bejáratnál állt. Márk köszönt neki elsőként, Réka pedig ösztönösen nyúlt a keze után. A férjem egy pillanatra megtorpant, aztán leguggolt a lányához.

— Apa, utánunk hazajössz? — kérdezte Réka.

— Ma a nagymamához megyek — felelte. — Most még elég bonyolult minden.

Márk lesütötte a szemét. Eszter egyáltalán nem köszönt, bár láttam rajta, mekkora erőfeszítésébe kerül elmenni az apja mellett. Indulás előtt megkérdezte tőlem, muszáj-e neki is részt vennie ebben. Elmagyaráztam, miért rendelte el a bíróság a vizsgálatot, és megígértem, hogy minden olyan pontnál mellette leszek, ahol csak engedik.

Az ügyintéző ellenőrizte az iratainkat, majd elmondta, mi fog történni. Egymás után mentünk be, és mindannyiunktól egyszerű módon mintát vettek az arc belső nyálkahártyájáról. Rékát jobban zavarta az elmaradt különórája, mint maga a vizsgálat. Márk azt firtatta, odaér-e még az edzésre.

Eszter mellém ült le a folyosón. Az apját figyelte, aki a pultnál állva azt kérdezgette, mikorra készül el a szakvélemény.

– Arra sem volt kíváncsi, hogy sikerült a vizsgám – szólalt meg halkan Eszter. – A leletet viszont háromszor is megkérdezte.

– Emlékszem, mennyire izgultál a júniusi fellépés előtt – próbáltam kapaszkodót találni. – Otthon megnézhetnénk róla a felvételt.

– Anya, te vetted fel. Már együtt is végignéztük.

Azonnal elszégyelltem magam ezért az ügyetlen, fölösleges terelésért. Eszter észrevette, és azon a délelőttön először nézett egyenesen a szemembe.

– Nem kell kitalálnod valami vidám dolgot, hogy jobb legyen – mondta. – Csak azt mondd meg: ha kiderül, hogy tényleg ő az apánk, akkor abbahagyja ezt?

– Helyette nem ígérhetek semmit – feleltem lassan. – De bármilyen eredmény születik, az nem döntheti el, hogy te, Márk és Réka megérdemlitek-e a szeretetet és a tiszteletet. Azt pedig nem fogom hagyni, hogy a rokonok előtt úgy beszéljenek rólatok, mintha valakinek a szégyellnivaló tévedései lennétek.

Bólintott, de a kezét óvatosan kihúzta az enyémből. Amikor kiértünk az utcára, Gábor felajánlotta, hogy hazaviszi a kisebbeket. Eszter azonnal és nagyon határozottan kijelentette, hogy vele nem ül autóba. Nem erőltettem. Mi busszal mentünk haza, ő pedig egyedül hajtott el.

Az út után Gábor kétszer is írt. Mindkét alkalommal azt kérdezte, megérkezett-e már a szakértői vélemény. A gyerekekről egyetlen sort sem ejtett. Én csak annyit válaszoltam, amennyit biztosan tudtam: a vizsgálatot a bíróság rendelte el, az eredmény oda fog beérkezni, és a tárgyalás előtt nem vagyok hajlandó újabb feltételezésekkel foglalkozni.