– Egyelőre igen – felelte. – De ez hamarosan rendeződni fog.

A nő zavartan elmosolyodott.

Én nem mosolyogtam vissza.

– Jó napot kívánok – szólaltam meg. – Szeretném jelezni, hogy a ház eladásával kapcsolatban még több kérdés tisztázatlan. Kérem, ezt mindenképpen vegyék figyelembe.

Kinga olyan pillantást vetett rám, amilyet korábban soha nem láttam tőle.

Amint az érdeklődők távoztak, bevágta mögöttük az ajtót.

– Mégis hogy képzelted ezt?

– Mit pontosan?

– Elriasztottad őket!

– Csak elmondtam a valóságot.

– Neked semmiféle jogod nincs itt intézkedni!

– Nem intézkedtem. De nem fogok úgy tenni, mintha Nórával együtt levegőnek nézhetnének minket.

Ekkorra annyira felbőszült, hogy remegett a szája.

– Levente soha nem mert volna így beszélni velem!

A férjem nevének kimondása után nyomasztó csend ereszkedett közénk.

– Levente azt sem hagyta volna, hogy a lánya egyik napról a másikra bizonytalanságba kerüljön – válaszoltam halkan.

– Ne merd a saját fiamat ellenem fordítani, még a halála után sem!

Aznap éjszaka alig jött álom a szememre.

Másnap reggel pedig Nóra mondott valamit, amitől még inkább összeszorult a gyomrom.

– Anya, a mama azt mondta, lehet, hogy nemsokára lesz egy új nagypapám.

– Micsoda? – fordultam felé.

– Egy bácsi, aki telefonon szokta hívni. A mama azt mondta, neki nagy háza van, és ott nyugalomban lehet élni.

Megkérdeztem Nórát, mikor hallotta mindezt.

– Tegnap este. A mama azt hitte, már alszom.

Nem akartam tovább faggatni a gyereket. Csak ültem mellette, és egyre világosabban éreztem, hogy Kinga magánélete már közvetlenül a mi életünket is érinti.

Persze jogában állt volna a saját életét úgy alakítani, ahogy akarja. Ha megismert valakit, ha társra vágyott, ha új fejezetet szeretett volna nyitni, ezt még el is tudtam volna fogadni.

Azt azonban már nem, hogy mindezt úgy próbálja megvalósítani, hogy közben a hátam mögött eladná azt a házat, amelybe a félretett pénzem jelentős részét beleforgattam, majd engem és a lányomat egyik napról a másikra egyszerűen kirakna.

A következő két hétben igyekeztem nem elveszíteni a fejemet. Próbáltam higgadtan, felnőtt módon kezelni a helyzetet.

Írtam Kingának egy hosszú, részletes üzenetet. Pontosan felsoroltam benne, milyen munkákra mennyit költöttem, és azt javasoltam, üljünk le egy ügyvéddel, hogy tisztességesen rendezzük a kérdést.

Nem érkezett válasz.

Amikor telefonon próbáltam erről beszélni vele, lezárta a témát, vagy egyszerűen kinyomta a hívást.

Helyette a környéken kezdte terjeszteni, hogy én, a menye, el akarom venni tőle a saját házát.

Ezt Anita néni, a szomszédunk mondta el nekem egy délután, amikor a kapunál összefutottunk.

– Emesém, ne haragudj, én igazán nem szeretnék belefolyni – kezdte óvatosan –, de Kinga azt mondogatja, hogy te már ügyvéddel fenyegeted őt.

– Nem fenyegetem – feleltem fáradtan. – Csak azt kérem vissza, amiről korábban ő maga ígérte, hogy majd elszámolunk.

Anita néni nagyot sóhajtott, és a fejét csóválta.

– Én már nem is tudom, mi történt ezzel az asszonnyal. Mióta azzal a férfival találkozgat, egészen más ember lett.