– Ez meg mi?…

– A levelezéseid. Viktória. Gabriella. Szilvia. Meglepően tanulságos olvasmány. Különösen az a rész tetszett, ahol Viktóriának arról írsz, hogy a „nyűgös feleségedből” lassan házisárkány lett. Rólam van szó, ha esetleg nem lenne egyértelmű.

Az arca előbb kipirult, aztán szinte szürkévé fakult.

– Lilla… én ezt meg tudom magyarázni…

– Nem szükséges. Már mindent értek. Harminc éven át apránként bontottad le az önbecsülésemet, csak hogy még véletlenül se higgyem el, hogy bárki más számára értékes lehetek. Elhitetted velem, hogy öreg vagyok, kövér, ostoba, szerencsétlen nő, akinek hálásnak kell lennie, amiért te egyáltalán mellette maradtál. Miközben te…

– Lilla, kérlek, bocsáss meg! Semmiségek voltak! Hülyeség az egész! Te vagy a legfontosabb! Te vagy a feleségem!

– A feleség-puffer? – kérdeztem halkan, és még mosolyogni is tudtam. – Így hívtál Gabriellának. Tudod, azt szokták mondani, minden viccben van némi igazság. A te vicceidben nem csipetnyi volt. Azok maguk voltak az igazság. Te tényleg lenéztél engem.

Gábor nehézkesen lerogyott egy székre.

– Mit akarsz? Pénzt? Adok pénzt, csak mondd meg, mennyit!

– Válni akarok. És a közös vagyon tisztességes felosztását. A lakás mindkettőnk nevén van. A nyaraló is. Emellett kártérítést kérek azért, hogy harminc évig éltem egy zsarnok mellett.

– Elment az eszed?! Milyen kártérítésről beszélsz?

– Erkölcsi kárról. Vannak tanúim arra, hogyan aláztál meg mások előtt. Nóra már jelezte, hogy tanúskodni fog. Márk is. És ott vannak a leveleid is, amelyekben a saját feleségedet gyalázod. Egy ügyes ügyvéd tudni fogja, mit kezdjen velük.

Ekkor eltorzult az arca.

– Te hálátlan…! Én emeltelek ki a semmiből! Nélkülem senki vagy!

Felálltam.

– Most először mondasz igazat. Végre nem csomagolod poénba. Igen, Gábor, valóban senkinek éreztem magam. Mert azzá tettél. Harminc év alatt cseppenként mostad ki belőlem mindazt, ami én voltam. Egy-egy „ártatlan” megjegyzéssel, egy-egy nevetéssel. De felébredtem. Későn, igen. De még nem túl későn.

6. fejezet – Egy idősödő asszony újrakezdése

A válás hat hónapon át húzódott. Piszkos, idegőrlő, kimerítő időszak volt. Amikor Gábor megértette, hogy többé nem irányíthat, olyan arcát mutatta meg, amelytől még jobban megborzongtam. Fenyegetőzött, zsarolni próbált, és a közös ismerősöket is ellenem akarta fordítani.

Aztán valami különös kezdődött. Sorra kerestek meg nők az ismeretségi körünkből. Kiderült, hogy Gábor nem csak velem „viccelődött”.

Kinga, a barátja felesége, éveken át hallgatta a tanári fizetésére tett gúnyos megjegyzéseit, például hogy abból „még kenyérre sem futja”.

Szilvia, a szomszédunk, hosszú ideje tűrte a testére tett sértő megjegyzéseit.

Tímea, a munkahelyi ismerősünk, a női főnökökről szóló, állítólag ártatlan poénjait kapta meg újra és újra.

Végül Nóránál találkoztunk. Hat nő ült egy szobában, hat ember, akit Gábor éveken keresztül mosoly mögé rejtett kegyetlenséggel alázott. Mindannyian ugyanazért maradtunk csendben: nem akartunk konfliktust, nem akartuk elrontani a kapcsolatokat, és folyton azzal nyugtattuk magunkat, hogy „ez csak tréfa”, „nem gondolja komolyan”, „ilyen a természete”.