Erre költötte el az utolsó félretett pénzét is — azt az összeget, amelyet hónapok óta egy új kabátra gyűjtögetett.

Katalin reggel selyemköntösben jelent meg a konyhaajtóban. Amikor meglátta Esztert kicsinosítva, azonnal összeszorította a száját.

— Hát te meg minek öltöztél ki ennyire? — mérte végig rosszallóan. — Ma egész nap a tűzhely mellett lesz a helyed. Menj, vegyél fel valami rendeset.

— Ma van egy kis elintéznivalóm — felelte Eszter nyugodtan, és átnyújtotta neki a borítékot. — Ez az öné. Ajándék az évfordulóra.

Katalin gyanakodva felnyitotta a borítékot, de ahogy meglátta, mi lapul benne, elkerekedett a szeme.

— Wellness? Eszterkém, ez igazán kedves… — lágyult el a hangja, aztán rögtön el is bizonytalanodott. — De hát ma nem mehetek. Nekem itt kell figyelnem az asztalt, a vendégek miatt…

Eszter leült vele szemben, és egyenesen a szemébe nézett.

— Katalin, gondolja csak végig. Nem szeretné, ha Júlia ma este meglátná, milyen ragyogóan néz ki? Képzelje el, mennyire irigykedne. Mindenki azt kérdezné, hol szépült meg ennyire. Az asztal miatt pedig ne aggódjon. Mindent megcsinálok egyedül.

Csend ereszkedett közéjük. Katalin ujjai lassan végigsimítottak a boríték szélén. Látszott rajta, hogy vívódik, de a hiúsága végül erősebbnek bizonyult.

— Hát… talán tényleg nem ártana — mondta elgondolkodva. — Az a Júlia amúgy is folyton a kozmetikusával dicsekszik. Gáborka elvisz?

— Természetesen — bólintott Eszter, és szólt a férjének.

Gábor álmosan, morcos arccal botorkált ki. Végighallgatta őket, aztán kelletlenül belemormogott egy beleegyezést. Fél óra múlva már mindketten elmentek, és a lakásban végre csend lett.

Eszter ekkor bement a hálószobába. A szekrényből elővette a fekete ruhát, amelyet előző nap vett egy használtruha-üzletben, mellé pedig a magas sarkú cipőt is kikészítette. Felhívta Nóra egyik ismerősét, aki sminkesként vállalt alkalmi munkákat. Délután ötre minden elkészült: a frizura, a smink, a ruha. Eszter a tükör elé állt, és hosszú másodpercekig csak nézte a saját tükörképét.

Alig ismert magára.

Végre élőnek látszott.

A konyhába azonban egyetlen percre sem ment be.

A vendégek fél hét körül kezdtek megérkezni. Elsőként Erika asszony lépett be a nappaliba, testes, harsány hangú nőként, majd hirtelen megtorpant.

Az asztal hibátlanul meg volt terítve. A hófehér abroszon egyetlen gyűrődés sem látszott. Gyertyák álltak középen, kristálypoharak csillogtak, nyolc főre kikészítve sorakoztak az evőeszközök. Minden pontosan a helyén volt.

Csak étel nem volt sehol.

— Eszterkém… és a falatok? — fordult hátra Erika zavartan.

— Meglepetés — mosolygott Eszter. — Megvárjuk az ünnepelteket.

A többiek is sorra megérkeztek: Katalin barátnői, Gábor munkatársai, mind virággal, ajándékkal, ünneplőben. Leültek, összenéztek, majd újra és újra a teljesen üres asztalra pillantottak. Valaki kínjában megjegyezte, hogy bizonyára ez a legújabb divatdiéta. Páran felnevettek, de a nevetésük erőtlenül csengett.

Eszter ásványvizet töltött a poharakba. Mosolygott. És várt.

Pontban hétkor megérkezett Gábor és az anyja. Katalin szinte bevonult az előszobába: arca ragyogott a kezelés után, haja lágy hullámokban omlott a vállára, manikűrje makulátlan volt. Ledobta a kabátját, aztán büszkén besétált a nappaliba.