— Nóra, kérlek, ne kezdd már. Társaságban voltunk. Poén volt. Mostanában annyira görcsös vagy, hogy egy viccet sem bírsz elviselni.

— Ez nem vicc volt. Megaláztál.

— Jaj, de érzékenyek lettünk! — horkant fel. — Most komolyan, miben nem volt igazam? Nézz már magadra egy kicsit kívülről. Eszter szülés után fél évvel újra formában volt, kockás hassal. És te? Ebbe a ruhába is alig préselted bele magad. Neked nem nehéz ezt a zsírhátizsákot cipelned? Én csak az egészséged miatt aggódom!

Olyan hangon beszélt, mint egy türelmes felnőtt, aki egy értetlen gyereket próbál észhez téríteni. Ettől a leereszkedő tónustól szinte fizikailag lettem rosszul.

— És szerinted miért nem járok edzőterembe, mint Eszter? — kérdeztem halkabban, de keményebben.

— Mert lusta vagy. Nincs benned elég akarat.

— Azért, mert négy munkahelyen dolgozom, Gábor.

Bosszúsan megrántotta a vállát.

— Én nem kényszerítettelek rá. Simán otthagyhatnál egyet, és akkor lenne időd magadra.

— És ki fizetné a vállalkozásod miatt felvett hitelt?

Az autó enyhén megcsúszott a sávban, mert Gábor a kelleténél élesebben rántotta meg a kormányt. A kocsi légköre egyetlen pillanat alatt megváltozott. A könnyed jókedvnek nyoma sem maradt.

— Már megint ez? — sziszegte összeszorított foggal. — Megmondtam, hogy mindent vissza fogok adni! Én is dolgozom. Fizetem a rezsit, a benzint, a kaját! Hozok pénzt a házhoz!

— Százhatvanezret hozol, Gábor. A hitel viszont havonta háromszázhatvanezret visz el.

— És akkor most mi legyen? — emelte fel a hangját. — Életem végéig térden csússzak előtted? Igen, hibáztam! Kivel nem fordul elő? De mi család vagyunk! A pénz közös. Mostantól minden alkalommal ezzel a hitellel fogsz előhozakodni, amikor csak lehet?

— Nem hánytorgatom fel. Csak elmondom, miért nincs időm edzeni.

— Neked mindenre van kifogásod. Aki akar valamit, az megoldást keres. Otthon is lehet tornázni. Tele van az internet ingyenes videókkal. De neked egyszerűbb megsértődni egy ártatlan poénon.

Elhallgattam. Értelmetlen lett volna tovább vitatkozni vele. Olyan tökéletes védelmi rendszert épített maga köré, amelyben ő mindig a körülmények áldozata volt, én pedig a lusta, sértődékeny feleség, aki csak arra vár, hogy az orra alá dörgölhesse a régi hibáit.

— És ha már itt tartunk — szólalt meg hirtelen Gábor, miközben a visszapillantó tükörbe nézett. — Te ma nem mondtál semmit Tamásnak?

— Mégis miről?

— Hát… a pénzügyeinkről. Furcsán méregetett engem.

— Mit mondhattam volna neki, ha te már télen azt állítottad, hogy lezártad a hitelt?

Gábor a piros lámpánál olyan hirtelen taposott a fékre, hogy az autó előrebukott. Felém fordult, és a szemében először nem dühöt láttam, hanem valódi rémületet. Aztán a félelem pillanatok alatt haraggá változott.

— Te ezt elmondtad neki?!

— Ő kérdezett rá. Nem értette, miért keresek mellékmunkát.

— Az istenit, Nóra! — csapott tenyérrel a kormányra. — Miért kell olyan dolgokba beleütnöd az orrod, amikhez semmi közöd? Miért égetsz le a barátaim előtt?

— Leégetlek? — végre én is felé fordultam. — Azzal, hogy dolgozom?