Az üzlet nyolc hónap alatt elbukott. A csinos iroda, a drága bútorok, a lízingelt reprezentatív autó mind gyorsabban nyelték a pénzt, mint ahogy az első valódi ügyfelek megérkeztek volna. Amikor Gábor felfogta, hogy akár a lakást is elveszíthetjük, mély depresszióba zuhant, és napokra-hetekre a kanapéra költözött.

Akkor én vettem kézbe mindent.

Egy építőipari vállalatnál dolgoztam főkönyvelőként. Hogy kihúzzam magunkat az adósságcsapdából, elvállaltam még három egyéni vállalkozó könyvelését, később pedig találtam egy távmunkában végezhető esti auditorkodást is.

A napom reggel hatkor indult, és gyakran hajnali kettőkor ért véget. Addig ültem a laptop előtt, amíg szúrt és égett a szemem. Nemhogy edzőteremre nem maradt időm, de még arra sem, hogy rendes ételt főzzek magamnak. Éjjel egykor sajtos tésztát lapátoltam magamba, liter számra ittam az édes kávét, csak hogy az agyam még működjön, és jó, ha négy órát aludtam.

A stressz, az állandó kialvatlanság és a szénhidrát megtette a hatását. Az anyagcserém szinte összeomlott. A testem úgy kezdett el minden kalóriát elraktározni, mintha valami hosszú ostromra készülne.

Gábor idővel kimászott a letargiából, és elhelyezkedett egy logisztikai cégnél üzletkötőként. A fizetése elment élelmiszerre, benzinre és a saját fitneszbérletére. A hiteltörlesztéseket — havonta majdnem háromszázhatvanezer forintot — egyedül én cipeltem a vállamon.

Tűrtem. Azt mondogattam magamnak, hogy család vagyunk, hogy egy csónakban evezünk. Azzal nyugtattam magam: még egy kicsit ki kell bírni, visszafizetjük a nagyját, aztán végre levegőt veszek, elmegyek endokrinológushoz, beiratkozom úszni, és apránként rendbe hozom magam.

Csakhogy Gábor mintha teljesen kitörölte volna az emlékezetéből, mi sodort minket ebbe az anyagi helyzetbe. Őszintén meg volt győződve róla, hogy én egyszerűen elengedtem magam.

A konyhaajtó halkan megnyikordult. Gyorsan letöröltem a szemem sarkába gyűlt könnycseppet, és a pult felé fordultam.

— A krumpli még nem az igazi — mondtam túl élénk hangon, miközben a villával indokolatlan buzgalommal szurkáltam a tálban lévő darabokat, és igyekeztem nem ránézni arra, aki belépett.

— Hagyd most a krumplit.

Tamás volt az. Odalépett a konyhaszigethez, elővett a zsebéből egy elektromos cigarettát, megforgatta az ujjai között, de végül nem szívott bele.

Tamás még az egyetemi évekből ismerte Gábort. Régebben sokkal szorosabb kapcsolatban voltak, ám a férjem csődje után valahogy eltávolodtak egymástól. Tamás kemény, gyakorlatias ember volt, aki nem kedvelte az üres ábrándozókat. Neki stabil, megbízható vállalkozása volt autóalkatrészek területén.

— Nóra — szólított meg csendesen.

Felnéztem rá.

— Miért hívtad fel a múlt héten a főkönyvelőmet? — kérdezte kertelés nélkül. — Andrea azt mondta, mellékállás után érdeklődtél.

— Könyvelési egyeztetésekre, régi bizonylatok rendbetételére — tette még hozzá Tamás.

Éreztem, ahogy a forróság felkúszik az arcomba.

— Hát… csak szükség lenne egy kis pluszpénzre — motyogtam. — Gondoltam, félreteszek valamennyit a nyaralásra.