Ráadásul szemrebbenés nélkül bevallotta, hogy csak a vagyon miatt lenne hajlandó újra befogadni őt. Nóra ajkán halvány, keserű mosoly jelent meg. Felállt, és nyugodt tekintettel nézett egykori párja anyjára.

— El sem tudja képzelni, mennyire hálás vagyok magának azért, hogy annak idején közénk állt Márkkal. Ha ez nem történik meg, talán soha nem tudtam volna meg, milyen az, amikor valakit igazán szeretnek. Gergő mellett értettem meg, mit jelent a valódi szerelem.

Mellette találtam rá arra a boldogságra, amit semmilyen pénz nem pótolhat. Hiába próbálja elhitetni velem, hogy nem fogom bírni, hogy egyszer majd megbánom, amit választottam. Nem fogok visszafordulni. Szeretem a férjemet. Mellette maradok betegségben és egészségben, addig, amíg csak élek.

Gondoljon rólam bármit, mondjon, amit akar, ezen nem változtat. Arra kérem, többé ne hívjon, és ne keressen ürügyet arra, hogy találkozzunk. Ha még egyszer az utamba áll, meg fogom találni a módját, hogy végleg lezárjam ezt. Az pedig, hogy a fia nem tudott mással boldog lenni, az ő terhe, nem az enyém. Minden jót.

Nóra érezte, hogy a szíve vadul ver, miközben a parkoló felé indult. Harag azonban nem volt benne. Inkább émelyítő undor és mély sajnálat kavargott a lelkében. Fájdalmas volt belegondolnia, hogy léteznek emberek, akik ennyire kiüresedtek belülről.

Erzsébet Katalin a haszon utáni vágyban már szinte minden emberségét elveszítette. Olyan szavakat ejtett ki a száján, amelyeknél eszébe sem jutott, hogy az élet egyszer akár őt is hasonló próba elé állíthatja. Mihez kezdene, ha Márkkal történne valami szörnyűség?

Vajon ő is elfordulna a saját fiától? Megtagadná tőle a gondoskodást, csak mert terhet jelentene? Nóra feje zúgott ezektől a gondolatoktól, de igyekezett elűzni őket. Nem akarta tovább boncolgatni, mi lakozhat egy ennyire mérgező ember lelkében. Attól tartott, ha túl sokáig foglalkozik vele, még a végén egy pillanatra is hasonló sötétség férkőzik belé.

Aznap a szokottnál hamarabb hazaért, és Gergővel elmentek egy rövid sétára. A férfi, érezve felesége rendíthetetlen támogatását, minden erejét összeszedte, hogy újra talpra álljon. Végül beleegyezett a műtétbe, majd a rehabilitáció alatt, a fájdalmak ellenére is, fegyelmezetten teljesítette az orvosok minden utasítását.

Nóra gyakran kérlelte, hogy ne hajszolja túl magát, és újra meg újra biztosította róla, hogy soha nem hagyja el. Gergő mégis változni akart, erősödni, gyógyulni — érte. Tudta, mekkora ajándék az a szeretet és gondoskodás, amellyel a felesége körülvette, és nem akarta hiábavalóvá tenni.

Hat hónap múltán megmutatkoztak az első komolyabb eredmények. Gergő már képes volt rövidebb távokat önállóbban megtenni, bár az út vége még messze volt.

Nóra minden apró lépésnek úgy örült, mintha csoda történt volna. Ott állt mellette, fogta a kezét, bátorította, és nem engedte, hogy elessen — sem testben, sem lélekben. Szerelme tiszta volt és önzetlen, mintha az ég is meghallotta volna ezt a hűséget, és lassan áldással felelt volna rá.

Erzsébet Katalin életében viszont bekövetkezett az, amire soha nem számított. Márk egy este ittasan indult haza a munkából, balesetet szenvedett, és többé nem tudott felkelni az ágyból.

Amikor az asszony a fiát ápolta, újra meg újra eszébe jutott a beszélgetése volt menyével. Ilyenkor keserves sírás rázta meg, mert pontosan tudta: mintha saját maga hívta volna ki a sorsot maga ellen. Csakhogy akkor már semmit sem lehetett visszafordítani.