– A múltat már nem lehet meg nem történtté tenni – felelte Nóra kimért nyugalommal. – Ha tanult belőle, az jó. Próbáljon meg ezután másképp viselkedni. Ha csak ennyit akart mondani, akkor mennem kell. Tényleg sietek.

– Ne, ne, kérlek, várj még! – kapta el Erzsébet Katalin hirtelen Nóra kezét, mintha attól félne, hogy azonnal feláll és faképnél hagyja. – Hallottam, milyen bajba kerültél a férjeddel. A hírekben is beszéltek róla. Biztosan borzasztóan nehéz lehet ezt most elviselned.

Még olyan fiatal vagy. Gyereketek sincs. Mondd, hogyan képzeled így a jövőt? Annyira sajnállak, hogy el sem tudom mondani. És tudod, bűntudatom van. Mert én voltam az, aki beleavatkozott abba, ami közted és a fiam között volt. Én akadályoztam meg, hogy összeházasodjatok.

Ti ketten igazán szerettétek egymást. Én pedig szétzúztam mindent. Most szeretném valahogy helyrehozni.

– Helyrehozni? – Nóra hitetlenkedve nézett rá. – Mégis mit akar helyrehozni? Férjem van, és minden nehézség ellenére boldog vagyok mellette. Nem érzem magam szerencsétlennek, és nem panaszkodom az életemre. Jól vagyok. Ami most történt vele, az valóban kellemetlen és nehéz helyzet, de együtt meg fogjuk oldani.

Erzsébet Katalin ajkán feszengő mosoly jelent meg, ám az inkább hasonlított vicsorgásra, mint kedvességre. Bosszúsan kifújta a levegőt, majd régi, fölényes mozdulatával felszegte az állát. Egy pillanatra átütött rajta a valódi természete, de láthatóan igyekezett visszafogni magát, nehogy idő előtt elszólja magát.

– Most azt hiszed, hogy mindennel megbirkóztok – mondta végül. – De ez csak illúzió. El kell fogadnod, hogy ő nem lesz képes mindazt megadni neked, amire szükséged van. Előbb őt fogod gyűlölni, aztán saját magadat is, amiért mellette maradtál.

Most még mindent megszépít benned a szerelem meg a hűség. Később viszont egyre nehezebb lesz. Ha egyszer gyerekeitek lesznek, és tőle semmi valódi segítséget nem kapsz, kétségbe fogsz esni. Kiabálni fogsz, sírni, és keservesen megbánod ezt a döntést. Nóra, én már beláttam a hibáimat. Nem akarom, hogy miattam egy egész életre boldogtalan maradj.

Márk a mai napig nem tudott túllépni rajtad. Nem akar senkit maga mellé, mindig azt mondja, elveszítette az egyetlen nőt, akit valaha szeretett. Még mindig lenne esélyetek újrakezdeni. Hagyd ott azt a szerencsétlent, és menj vissza a fiamhoz! Most már tehetős vagy, én pedig elfogadlak. Minden másképp alakulhatna. Többé nem kellene bánnod a választásodat, és nem kellene egy haszontalan férj terheit cipelned.

Ha elválsz, komoly részt kaphatsz a vagyonából. Abból már bőven futná rá, hogy Márkkal vegyetek egy saját lakást.

ahol kettesben kezdhetnétek új életet. Idővel minden elsimulna köztetek, és végre unokákkal ajándékozhatnátok meg engem.

Nóra Erzsébet Katalin arcát figyelve egy pillanatra komolyan elgondolkodott azon, vajon ez az asszony teljesen tisztában van-e azzal, amit beszél. Hogyan lehetett ennyi kegyetlenséget ilyen magától értetődően kimondani? Csak azért, mert őt kizárólag a pénz vezette, valóban azt feltételezte, hogy mások szíve is ugyanabból az anyagból van?