„Ha már a lakás a te nevedre került, az azt jelenti, hogy az egész család jól járt vele! Úgyhogy jobb, ha hallgatsz, és alkalmazkodsz ahhoz, ahogy mi döntünk!” — vágta a képembe
Ez igazságtalan, felháborító és szívbemarkoló.
— Ha már a lakás a te nevedre került, az azt jelenti, hogy az egész család jól járt vele! Úgyhogy jobb, ha hallgatsz, és alkalmazkodsz ahhoz, ahogy mi döntünk! — vágta a képembe.
Eszter a konyhaasztalnál ült, maga elé terítve a közjegyzőtől elhozott iratokat. Az örökség egy kétszobás lakás volt, méghozzá egy kifejezetten kellemes környéken. Gábor nagybátyja hagyta rá. Eszter álmában sem gondolta volna, hogy ilyesmi történhet vele, hiszen az utóbbi években már alig-alig beszéltek a férfival.
— Eszter, te még mindig fent vagy? — jelent meg a konyhaajtóban András, nagyot nyújtózva, miután megunta a tévé előtti heverészést.
— Átnézem a papírokat — válaszolta az asszony anélkül, hogy felemelte volna a tekintetét.
András odalépett mögé, előrehajolt, és a válla fölött belepillantott a dokumentumokba. Eszternek azonnal feltűnt, hogyan változik meg a férje arca: a szemében különös, mohó fény gyúlt, mintha máris számolgatna valamivel.
— Ez aztán a mázli! — rikkantotta András. — Akkor most már két lakásunk van!
Eszterben rossz érzést keltett ez a „miénk”. A lakást ő örökölte, kizárólag az ő nevére került, mégsem kezdett vitatkozni. Túlságosan kimerítette a munkanap.
Másnap alig tette le otthon a táskáját, máris csengettek. Amikor ajtót nyitott, Erika állt a küszöbön, az anyósa, kezében tortával és egy üveg pezsgővel.
— Eszterkém, drágám! — tárta ki a karját Erika szokatlanul nyájas mosollyal. — András mindent elmesélt az örökségről. Hát ez óriási öröm az egész családnak!
Eszter gyomra összerándult ettől a hirtelen jött kedvességtől. Hat éve voltak házasok, de az anyósa addig alig használta a nevét, többnyire csak odavetett neki egy-egy mondatot.
— Jöjjön be, Erika — húzódott félre Eszter, hogy beengedje.
A tea mellett Erika nem sokáig kerülgette a lényeget.
— Arra gondoltam, tudod… Júliáék rettenetesen szűkösen vannak abban az egyszobás lakásban. Márk is nő, nemsokára iskolás lesz, szegény gyereknek pedig még egy saját kis sarka sincs. Mi lenne, ha megengednéd nekik, hogy beköltözzenek abba a lakásba?
Eszter óvatosan letette a csészéjét az alátétre.
— Erika, még nem határoztam el, mi legyen vele. Az is lehet, hogy bérbe adom.
Az anyósa arca egy pillanat alatt megkeményedett.
— Idegeneknek adnád ki, miközben a saját családodnak segítségre volna szüksége? Eszterkém, ne felejtsd el, mi összetartozunk.
Ekkor ért haza András. Elég volt egyetlen pillantást vetnie rájuk, máris rájött, miről beszélgetnek, és leült az anyja mellé.
— Anyának igaza van, Eszter. Mi értelme lenne idegenekkel bajlódni, ha Júlia is lakhatna ott? Nekünk pedig nem létkérdés az a pluszpénz. Te amúgy is rendesen keresel.
Eszter érezte, ahogy a feszültség lassan összeszorítja belülről. A férje, aki egy újabb elbocsátás óta már fél éve nem dolgozott, most arról magyarázott neki, hogy nincs szükségük pénzre.
— Térjünk vissza erre később — igyekezett Eszter rövidre zárni a beszélgetést. — Nem akarok most dönteni. Át kell gondolnom nyugodtan.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz