Nóra puszit adott Gergő arcára, aztán sietve lement a mélygarázsba, mert már így is késésben volt. Eszébe jutott, hogy nem is olyan régen ő maga is olyan helyzetbe került, amelyből nem látott kiutat. Azt a napot soha nem tudta kitörölni az emlékezetéből.

Akkori anyósa könyörtelenül kitette az esőbe, elvette tőle a pénzét és minden értékes holmiját, majd közölte vele, hogy mostantól oldja meg az életét egyedül. Semmiféle segítségre nem számíthatott.

A szüleit nem hívhatta fel, pénzt sem kérhetett tőlük, mert éppen akkoriban az édesanyja szíve miatt komoly aggodalomra adott okot az állapota, és a legkisebb izgalom is veszélyes lehetett volna számára.

Miután megbeszélte a barátnőjével, hogy néhány napig nála húzhatja meg magát, Nóra végül utolsó reményként a főnökéhez fordult.

Segítséget kért tőle, és arra is megkérte, ha lehetséges, előlegezzék meg neki a fizetését. Gergő nem kezdett kérdezősködni, nem mérlegelt sokáig: azonnal mellé állt, adott neki pénzt, majd segített olyan kiadó lakást találni, ahol legalább újra biztonságban érezhette magát.

Nem fordított hátat neki akkor, amikor Nóra a legkiszolgáltatottabb helyzetbe került. Sőt, később még magasabb beosztásba is helyezte, hogy nagyobb jövedelme legyen, és könnyebben talpra állhasson. Nóra máig pontosan emlékezett arra, mennyi figyelemmel és tapintattal bánt vele: megkérdezte, kijön-e a pénzéből, van-e hol laknia, nem szorul-e valamire. Akkoriban ugyanis alig maradt valamije, mert még törlesztenie kellett azt a hitelt, amelyet Márk autóvásárlására vettek fel.

Gergő abban is segített, hogy megfelelő ügyvédet találjon. Márk eleinte hallani sem akart arról, hogy eladják a kocsit, és a befolyt összeget igazságosan elosszák, végül azonban kénytelen volt belemenni abba, hogy a további részleteket egyedül fizesse. Így kezdett lassan összekapcsolódni Nóra és Gergő élete. A nő pedig, aki addig óvatosan őrizte a szívét, idővel megérezte a férfi szeretetét, türelmét és gondoskodását, és végül engedte, hogy közelebb kerüljön hozzá.

Nóra mindig ügyelt arra, hogy ne éljen vissza ezzel a bizalommal. Bár már nem csupán munkakapcsolat kötötte őket össze, továbbra is lelkiismeretesen dolgozott, nem kért kivételezést, és nem akart okot adni senkinek a szóbeszédre. Most pedig… most hirtelen szinte minden teher az ő vállára nehezedett, mégsem panaszkodott. Megpróbált hinni abban, hogy a nehézségeknek is van értelmük, és hogy minden próbatétel valamire tanítja az embert.

Erzsébet Katalin ismét kereste telefonon, éppen akkor, amikor Nóra egy megbeszélésen ült. Nem vette fel, csak kinyomta a hívást, majd amint akadt néhány szabad perce, visszahívta.

Bár valójában már semmi közük nem volt egymáshoz, Nóra mégsem akarta egyszerűen eljátszani, hogy nem látja a problémát. Ha a volt anyósa ennyire makacsul próbálta elérni, annak bizonyára oka volt.

– Nóra, miért nem veszed fel? Már kezdtem megijedni, hogy történt veled valami. Nem tudnánk találkozni?

Erzsébet Katalin hangja szokatlanul mézesmázos volt. Nóra azonnal érezte, hogy az asszony akar tőle valamit, és ezért igyekszik kedvesebbnek mutatkozni, mint amilyen valójában. Mégis rosszul esett hallania ezt a hangot. Egyetlen pillanat alatt visszatértek a régi emlékek, a megaláztatás, a fájdalom, minden, amit olyan sokáig próbált maga mögött hagyni.