„Hagyd faképnél azt a szerencsétlent, és térj vissza a fiamhoz!” – zsaroló felajánlással bukkant fel az egykori anyósa
A zaklatás aljas, a kitartás mégis felemelő.
– Hagyd faképnél azt a szerencsétlent, és térj vissza a fiamhoz! Most, hogy már van pénzed, hajlandó vagyok elfogadni téged! – bukkant fel váratlanul az egykori anyósa.
A hajnali telefonhívás Erzsébet Katalintól teljesen kizökkentette Nórát. Még reagálni sem volt igazán ideje, visszahívni pedig végképp nem állt szándékában. Ugyan mit akarhatott tőle ez az asszony? Talán ismét eszébe jutott valamilyen állítólagos tartozás, amelyet csak azért talált ki, hogy újabb összeget csikarjon ki volt menyéből.
Nóra sem Márknak, a volt férjének, sem annak anyjának nem maradt adósa semmivel. A válás után minden egyes ajándékot visszaszolgáltatott, amit Márktól valaha kapott, és megszabadult mindentől, ami a régi életéhez kötötte. Semmit sem akart magával vinni abból az időszakból, mert tiszta lappal szeretett volna kezdeni. Erzsébet Katalin azonban képtelen volt békén hagyni.
Időről időre újra felbukkant, mintha csak emlékeztetni akarná Nórát arra, hogy még mindig létezik, és ilyenkor rendszerint mérget fröcskölt rá. Nóra szinte biztos volt benne, hogy most is valami rosszindulatú megjegyzés vagy újabb sértés áll a háttérben.
Miután megnézte, hogy a férje, Gergő még mélyen alszik, töltött magának egy csésze kávét, majd leült a számítógép elé. Az utóbbi időben Gergő vállalkozásának ügyei szinte teljes súlyukkal rá nehezedtek.
Két hónappal korábban a férje az egyik hamarosan átadásra váró építkezésen tartott ellenőrzést. A biztonsági előírásokat valaki könnyelműen figyelmen kívül hagyta, Gergő pedig lezuhant egy magasabb szintről, és súlyos gerincsérülést szenvedett.
Az orvosok óvatosan fogalmaztak, de sok reményt nem adtak. Még egy sikeres műtét után sem ígérhették meg, hogy Gergő valaha újra járni fog. Nóra mégsem engedte, hogy a kétségbeesés eluralkodjon rajta, és minden erejével igyekezett tartani a lelket a férjében.
Úgy gondolta, ha Gergőnek akár kerekesszékben kell is élnie, az sem jelenti a világ végét. Szerették egymást, és Nóra hitt benne, hogy együtt ezen a megpróbáltatáson is átjutnak.
Átnézte a céges levelezést, ellenőrizte, hogy minden sürgős ügy rendben halad-e, és megnyugodva látta, hogy a fontosabb tárgyalások csak délután kezdődnek. Ettől kissé fellélegzett. Gyorsan elkészítette a reggelit, majd nekilátott, hogy összeszedje magát az irodába induláshoz.
Minél hamarabb túl akart lenni a napi feladatokon, mert azt tervezte, hogy délután elviszi Gergőt sétálni. Amikor a férje felébredt, Nóra óvatosan segített neki átülni a kerekesszékbe, aztán kitolta a konyhába. Figyelt rá és óvta, még akkor is, ha Gergő sok mindenben már igyekezett önálló maradni.
– Menjünk ma ki egy kicsit levegőzni? – kérdezte halkan, miközben gyengéden átkarolta a férje vállát.
– Ha neked jólesik, menjünk – felelte Gergő. – Csak próbálj minél előbb hazajönni. Szóltam a helyettesemnek, hogy ne rakjanak rád mindent. Inkább ő vigye el a megbeszélések nagy részét.
– Rábíznám én, de te is tudod, hogy nálad jobban senki sem látja át ezeket az ügyeket. Bízom benne, hogy gyorsan végzek. Addig se unatkozz nagyon!
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz