– Ezt tényleg így mondta? Hogy add el a házat, és vegyetek nyaralót az ő szüleinek? – kérdezte hitetlenkedve, a fejét csóválva.

– Szóról szóra – Lilla két kézzel fogta a csészéjét, mintha annak melege tartaná össze. – Tudod, nekem mindig is volt egy saját álmom ezzel a házzal kapcsolatban.

Egy csendes, vidéki otthont láttam magam előtt. Olyat, ahol veteményest gondozhatok, virágokat ültethetek, ahol egyszer talán kis szaunát építünk, meg egy árnyas lugast, ahová esténként ki lehet ülni beszélgetni. Néha még az is eszembe jutott, hogy idővel akár végleg odaköltözhetnénk.

– És Gábor tudott erről, mielőtt összeházasodtatok? – kérdezte Nóra óvatosan.

– Hát persze – bólintott Lilla. – Nem egyszer beszéltünk róla. Sőt, együtt találgattuk, hogyan lehetne majd rendbe hozni nagymama házát, melyik szobából mi legyen, hová kerüljenek a bútorok.

Nóra homloka összeráncolódott.

– Akkor mi történt? Mitől lett ez most hirtelen más?

– Fogalmam sincs – Lilla tehetetlen mozdulattal megvonta a vállát. – Most csak azt hajtogatja, hogy az ő szülei az elsők, és nekem kötelességem tiszteletben tartani a családját.

– Álljunk meg egy percre – Nóra kiegyenesedett a székén. – Te már nem tartozol a családjához? Nem ti ketten vagytok most az a család, amelyet együtt építetek?

Lilla meglepetten nézett rá. Ez a gondolat így, ilyen egyszerűen kimondva még sosem fordult meg a fejében.

– Ráadásul kész helyzet elé állított – folytatta Nóra. – Nem kérdezett, nem beszélte meg veled, csak közölte, mit kellene tenned. Ez így nincs rendben. Egy házasságban az ilyen döntéseket közösen hozzák meg.

– De annyira ragaszkodik hozzá… – suttogta Lilla. – Azt mondta, ha nem megyek bele, azzal őt és a szüleit semmibe veszem.

Nóra keserűen felnevetett.

– És ő mennyire vesz téged komolyan? A vágyaidat? A terveidet? Azt, ami neked fontos?

Lilla elhallgatott. A kérdés mélyebbre talált, mint szerette volna. Vajon Gábor valóban számolt az ő álmaival, vagy csak addig, amíg azok nem kerültek szembe a saját elképzeléseivel?

Aznap este Lilla elhatározta, hogy még egyszer megpróbál beszélni vele. Gábor a nappaliban ült, a tévé fénye villódzott az arcán. Lilla mellé telepedett, és néhány pillanatig kereste a megfelelő szavakat.

– Gondolkodtam azon, amit a házról mondtál – kezdte halkan.

– És? – Gábor azonnal kikapcsolta a készüléket. A tekintetéből egyértelmű volt, hogy csak egyetlen választ szeretne hallani.

– Nekem az a ház nem pusztán egy eladható ingatlan – mondta Lilla lassan. – Emlékek kötnek hozzá. Része annak, aki vagyok. És én is régóta vágyom egy saját vidéki otthonra.

Gábor türelmetlen mozdulattal legyintett.

– Lilla, majd veszünk valamit később. Most előbb a szüleimről kell gondoskodnunk.

– Miért pont előbb róluk? – kérdezte csendesen. – Miért nem rólunk?

– Mert idősebbek, és most van szükségük a támogatásunkra – felelte Gábor, de közben kerülte a felesége pillantását.

– És a mi életünk? A mi terveink? – Lilla hangja megbicsaklott. – Mi is családot építünk, nem?

– Ne kezdd már megint – húzta el a száját Gábor. – Azt hittem, érted, mit jelent családtagnak lenni.