„Eladni a nagymamám házát?” Lilla döbbenten nézett rá
Fájdalmas, önző döntés felrúgta a régi álmokat
A frissen felkent festék illata még ott lebegett a szobákban. Lilla tenyere végigsiklott a kissé egyenetlen falon, és az ujjbegyeiben apró, kellemes bizsergést érzett. Új otthon, új élethelyzet, új szerep: feleség lett. Mindez még mindig olyan volt számára, mintha nem is vele történne, hanem egy különös, túl szép álomban járna. A házasságuk első hónapja észrevétlenül suhant el.
A gondolataiból a telefon csörgése rántotta vissza. A kijelzőn a közjegyző neve jelent meg.
– Jó napot kívánok, Lilla asszony. Szeretném értesíteni, hogy a nagymamája házával kapcsolatos iratok elkészültek. Ettől a naptól kezdve hivatalosan is ön a Balatonfüreden található ingatlan tulajdonosa.
Lilla mellkasában valami fájdalmasan összerándult. Egy pillanat alatt visszatértek hozzá a régi nyarak: a gondtalan napok a nagymamánál, a Balaton-parti kisváros csendes utcái, az öreg ház, a hatalmas almafák, a nyikorgó deszkapadló, és a frissen sült sütemény semmihez sem hasonlítható illata.
– Köszönöm, holnap bemegyek az iratokért – felelte, majd letette a telefont.
Este, vacsora közben nem tudta magában tartani az örömét.
– Képzeld, most már papíron is az enyém a nagymama háza!
Gábor kezében megállt a villa. A tekintete egyetlen pillanat alatt megváltozott: éberebb lett, számítóbb, mintha hirtelen üzleti lehetőséget látna maga előtt.
– Az a balatonfüredi ház? Ér valamennyit?
Lilla bizonytalanul vállat vont.
– Gondolom, igen. Közel van a parthoz, az első sorban, bár maga az épület már elég öreg.
– Figyelj – Gábor letette az evőeszközt, és a hangja hirtelen tárgyilagossá vált. – Arra gondoltam, el kellene adnod. Az árából vehetnénk egy nyaralót a szüleimnek. Már évek óta erről álmodoznak.
Lilla döbbenten nézett rá. Egy másodpercig abban sem volt biztos, jól értette-e, amit hallott.
– Eladni a nagymamám házát? De én… mindig úgy képzeltem, hogy egyszer a mi pihenőhelyünk lesz. Veteményest szerettem volna, egy kis lugast, talán szaunát is…
Gábor türelmetlenül megrázta a fejét.
– Veteményest? Balatonfüreden? Az háromórányi autóút innen. Teljesen életszerűtlen, hogy minden hétvégén oda járkáljunk. A szüleimnek sokkal jobb lenne valami közelebb, például Hévízen, az alig negyven perc. Így gyakrabban tudnánk meglátogatni őket.
– De ez a nagymamám háza, Gábor. Ott nőttem fel nyaranta, az egész gyerekkorom odaköt.
– Lilla – a férfi hangjába ingerültség csúszott –, a nagymamád már nincs velünk. Az én szüleim viszont élnek, és számítanak ránk. Ennyire semmibe veszed a családomat?
A levegő hirtelen nehézzé vált közöttük. Lilla érezte, ahogy belül egyre nő benne a nyugtalanság. Gábort még soha nem látta ilyen erőszakosan ragaszkodni valamihez.
– Át kell gondolnom – mondta végül halkan.
– Ezen mégis mit kell gondolkodni? – Gábor váratlanul felállt az asztaltól. – A feleségem vagy. A szüleimről közösen kell gondoskodnunk.
Másnap Lilla a munkahelyéhez közeli, meghitt kis kávézóban találkozott Nórával. A délutáni fény megcsillant a barátnője vörös haján, miközben Nóra komoran, figyelmesen hallgatta végig a történetet.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz