— Szóval igen… igazán szégyellem magam — sóhajtotta az asszony, lesütve a szemét. — Mostanában sokat gondolok vissza mindenre, és néha magamra sem ismerek. Dühös vagyok arra, aki akkor voltam.

— A múlton már nem lehet változtatni — válaszolta Júlia visszafogottan. — Legfeljebb tanulni lehet belőle. Ha valóban megbánta, amit tett, akkor a jövőben viselkedjen másként. Amennyiben csak ezért hívott ide, én indulnék. Tényleg sietek.

— Nem, kérlek, ne menj még! — kapott a karja után Erzsébet Ilona, és erősen megszorította, mintha attól félne, Júlia azonnal feláll. — Hallottam, mi történt a férjeddel. A híradóban is beszéltek róla. El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet most neked.

Még annyira fiatal vagy. Gyerekeitek sincsenek. Mondd, hogyan akarod így leélni az életed? Őszintén sajnállak. Ráadásul bűntudatom van, mert annak idején közétek álltam Andrással, és mindent megtettem, hogy ne házasodjatok össze.

Ti valóban szerettétek egymást. Én pedig szétromboltam azt, ami köztetek volt. Most szeretném helyrehozni, amit elrontottam…

— Helyrehozni? — Júlia hitetlenkedve nézett rá. — Mégis mit? Férjem van, és a történtek ellenére boldog vagyok mellette. Nem érzem magam szerencsétlennek, nem panaszkodom az életemre. Jól vagyok. Ami a férjemmel történt, súlyos és kellemetlen helyzet, de ketten meg fogjuk oldani.

Erzsébet Ilona arcára erőltetett mosoly ült ki, ám inkább tűnt vicsornak, mint jóindulatú kifejezésnek. Bosszúsan kifújta a levegőt, majd a jól ismert, fölényes mozdulattal megemelte az állát. Egy pillanatra elővillant belőle az igazi énje, de gyorsan visszafogta magát, mintha attól tartana, megint olyasmit mond, amivel mindent elront.

— Most még azt hiszed, hogy ketten bármit átvészeltek — kezdte óvatosnak szánt, de érezhetően mérgező hangon. — Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Be kell látnod, hogy ő sok mindent nem lesz képes megadni neked. Először rá fogsz haragudni, aztán saját magadra is, amiért mellette maradtál.

Most még szépnek és nemesnek látod az áldozatot, mert fiatal vagy, és mindent romantikusan fogsz fel. De később ez megváltozik. Ha egyszer gyerekeitek lesznek, és tőle semmiféle segítséget nem kapsz majd, bele fogsz őrülni. Kiabálni fogsz, sírni, és biztosan megbánod, hogy így döntöttél. Júlia, én már felismertem, hol rontottam el. Nem akarom, hogy az én hibám miatt egész életedre boldogtalanná válj.

András a mai napig nem tudott elfelejteni téged. Nem keres senkit, nem akar új kapcsolatot. Azt mondja, elveszítette az egyetlen nőt, akit valaha igazán szeretett. Nektek még mindig lehet esélyetek. Hagyd ott azt a szerencsétlent, és gyere vissza a fiamhoz! Most már jómódú vagy, elfogadlak, és minden egészen másképp alakulhat. Nem kell többé rosszul érezned magad a választásod miatt, és nem kell egy haszontalan férfi terhét cipelned.

Ha elválsz, a vagyonból úgyis jelentős rész jut neked. Abból Andrással már nyugodtan vehettek magatoknak egy saját lakást.

Ott végre kettesben élhetnétek, távol mindenkitől. Idővel elsimulna köztetek minden régi sérelem, és akár unokákkal is megajándékozhatnátok engem.