— Rábíznám szívesen, de te is tudod, nálad jobban senki sem látja át ezeket az ügyeket. Azért igyekszem gyorsan végezni. Addig se unatkozz nagyon!

Júlia gyengéd csókot nyomott Gábor arcára, majd sietve lement a mélygarázsba, mert már így is késésben volt. Útközben akaratlanul is eszébe jutott az az időszak, amikor úgy érezte, nincs menekvés. Azt a napot soha életében nem tudta kitörölni az emlékezetéből.

Akkor az anyósa egyszerűen kitette az utcára, méghozzá szakadó esőben. Elvette tőle a pénzét, az értékeit, majd hidegen közölte vele, hogy mostantól oldja meg egyedül az életét. Segítségre, könyörületre, emberi szóra sem számíthatott.

A szüleihez nem fordulhatott. Nem kérhetett tőlük pénzt, még csak panaszkodni sem mert, mert édesanyja akkoriban szívpanaszokkal küzdött, és Júlia rettegett attól, hogy bármilyen felindulás végzetesen megviselheti.

Végül megbeszélte az egyik barátnőjével, hogy néhány napra meghúzhatja magát nála, aztán minden bátorságát összeszedve úgy döntött, a főnökétől kér segítséget.

Azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy ha lehetséges, utalják ki számára a fizetését a szokásosnál korábban. Gábor nem kezdett kérdezősködni, nem faggatta, nem éreztette vele, hogy terhére lenne. Azonnal a segítségére sietett: adott neki pénzt, és rövid időn belül még egy kiadó lakást is talált, ahol biztonságban meghúzhatta magát.

Nem engedte el a kezét akkor sem, amikor Júlia a legkiszolgáltatottabbnak érezte magát. Sőt, később magasabb beosztásba helyezte, hogy nagyobb jövedelme legyen, és könnyebben talpra állhasson. Júlia azóta sem felejtette el, mennyi figyelemmel fordult felé. Mindig megkérdezte, futja-e mindenre, van-e ennivalója, sikerült-e rendeznie az életét. Különösen nehéz volt akkoriban, mert még mindig fizette azt a hitelt, amelyet annak idején András autójára vettek fel, így hónapról hónapra alig maradt valamije.

Gábor abban is mellé állt, hogy megfelelő ügyvédet találjon. András eleinte hallani sem akart arról, hogy eladják a kocsit, és a pénzen osztozzanak, végül azonban kénytelen volt beletörődni abba, hogy a kölcsönt a továbbiakban egyedül törlessze. Így kapcsolódott össze lassan, szinte észrevétlenül Júlia és Gábor élete. A nő pedig, aki korábban félt újra hinni bárkinek, megérezte benne az őszinte törődést, és idővel képes volt ajtót nyitni előtte a szívében.

Júlia még a kapcsolatuk után sem engedte meg magának, hogy visszaéljen Gábor bizalmával. Ugyanolyan felelősséggel dolgozott, mint addig, sőt talán még nagyobb igyekezettel. Most azonban minden teher hirtelen az ő vállára nehezedett. Mégsem zúgolódott. Bízott benne, hogy a nehézségek nem véletlenül érkeznek az ember életébe, és hogy egyszer minden próbatétel értelmet nyer.

Erzsébet Ilona újra telefonált, éppen akkor, amikor Júlia megbeszélésen ült. Nem vehette fel, ezért elutasította a hívást, de amint akadt néhány nyugodt perce, visszahívta.

Igaz, a volt anyósához már semmiféle kötelék nem fűzte, mégsem akarta úgy tenni, mintha semmi sem történne. Ha az asszony ennyire makacsul kereste, annak bizonyára oka volt.