Ebben a pillanatban Nóra megértette: hiába beszél. Márk soha nem fogja felfogni, miről van szó, mert számára a személyes határok fogalma nem létezett. Legalábbis akkor biztosan nem, ha Nóra holmijairól kellett dönteni.

Csakhogy Nóra pontosan tudta, hogyan lehetne ráébreszteni.

Hétfő reggel, miután Márk a szokásos módon metróval indult dolgozni, Nóra felhívta a bátyját, Gábort.

— Gábor, szia. Mondd csak, szükséged lenne pár napra egy autóra?

— Mi történt? — kérdezte a bátyja meglepetten.

— Márk beleegyezett — hazudta Nóra nyugodtan. — Azt mondta, úgyis metróval jár be, a kocsi meg csak áll a parkolóban.

— Hát, ha őt tényleg nem zavarja… Nekem most pont jól jönne. Ki kell mennem a telekre néhány dolog miatt, busszal pedig elég macerás lenne. Köszönöm!

Egy órával később Gábor már át is vette a kulcsokat Márk hófehér BMW-jéhez. Az autó Márk büszkesége volt, szinte a szeme fénye. Minden hétvégén kézzel mosta le, aztán addig polírozta, amíg tükörként nem csillogott. Két évvel korábban hitelre vették, Márk pedig úgy bánt vele, mintha valami pótolhatatlan kincs volna.

Amikor este hazaért a munkából, első dolga volt az ablakhoz lépni, hogy ellenőrizze, rendben van-e a kocsi. A megszokott hely azonban üresen tátongott.

— Nóra, hol van az autóm? — kérdezte, látható erőfeszítéssel próbálva higgadt maradni.

— Ja, Gábor elvitte — felelte Nóra, miközben tovább kavargatta a vacsorát. — Építőanyagot kellett kivinnie a telekre.

Márk mozdulatlanná dermedt.

— Hogyhogy elvitte? Milyen Gábor?

— A bátyám. Odaadtam neki a kulcsot.

— Hogy mit csináltál?! — Márk hangja szinte elvékonyodott a felháborodástól. — Hogy adhattad oda az autómat?

— Miért, mi ebben a nagy ügy? — kérdezte Nóra vállat vonva. — Úgysem használod. Munkába metróval jársz.

— Hogy nem használom?! — Márk a fejéhez kapott. — Az a kocsi majdnem egy vagyonba került! Két éve fizetem a hitelét! Naponta ránézek, mosom, vigyázok rá!

— És? Gábor óvatosan vezet. Ne aggódj, nem lesz semmi baja.

— Nem lesz semmi baja?! — Márk már az idegösszeomlás határán állt. — És ha összetöri? Ha ellopják? Ha részegen ül volán mögé?

— Márk, miért pánikolsz ennyire? Gábor nem vezet ittasan. Ráadásul húsz éve van jogosítványa, rengeteg tapasztalata van.

— Tapasztalata? Mi köze ennek a tapasztalathoz?! — Márk ide-oda járkált a szobában. — Ez az én autóm! Nem volt jogod odaadni! Azonnal hívd fel, és mondjad neki, hogy hozza vissza!

— De még nem végzett a teleken. Holnap este visszahozza.

— Holnap?! — ordított fel Márk. — Egy teljes napra odaadtad az autómat egy idegen embernek?

— Idegennek? — nézett rá Nóra ártatlan csodálkozással. — Hiszen a bátyám.

— Nekem akkor is idegen! És semmiféle joga nem volt elvinni az én kocsimat!

Nóra lassan a férje felé fordult, és egyenesen a szemébe nézett.

— Te meg odaadtad a húgodnak az én konyhai robotgépemet. Akkor én miért ne adhatnám kölcsön a te autódat a bátyámnak? Hiszen most te sem használod.

Márk már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de egyetlen értelmes mondat sem jutott eszébe. Hosszú hónapok óta először történt meg vele, hogy ugyanarra a helyzetre nem a saját oldaláról pillantott rá.