– A kapu száma a beszállókártyán szerepel – mondta. – A beszállítás menetrend szerint indul.

Egyszerű, megszokott mondat volt. Négy napnyi családi alkudozás után mégis szinte fényűzően hangzott. A rendszerben az én nevem szerepelt.

A bőröndöm eltűnt a szalagon. Senkinek nem kellett megkérdeznie Katalin véleményét.

A biztonsági ellenőrzésnél előttem egy férfi hosszasan halászta elő a hátizsákjából a töltőket és a kulcsait. Mögötte álltam a tálcával a kezemben, és azon a reggelen először vettem észre, hogy már nem nézegetem folyton a telefonomat.

Az ellenőrzés után vettem egy üveg vizet, majd leültem a kaputól nem messze. A beszállásig még több mint egy óra volt hátra.

Húsz perc múlva csörrent meg a telefonom. A kijelzőn Katalin neve jelent meg.

Néhány másodpercig csak néztem, aztán felvettem.

– Eszter, azonnal mondd meg, mit műveltél – kezdte Katalin. Gyorsan beszélt, a hangjában szokatlan megszakításokkal. – Lillát nem engedik becsekkolni.

– Azt mondják, a jegye nem érvényes – folytatta az anyósom. – A foglalási számot sem fogadja el a rendszer.

A háttérben valaki pultszámokat mondott be hangosbemondón. Tehát tényleg kimentek a repülőtérre.

– Visszaállítottam a saját foglalásomat – mondtam. – Azt, amelyet a saját bankkártyámmal fizettem ki.

– Hogyhogy visszaállítottad? Mi mindent elintéztünk! Lillánál ott vannak az iratok az ő nevére.

– Nála egy előzetes visszaigazolás van egy be nem fejezett módosításról. Az utascserét én nem hagytam jóvá.

Katalin néhány másodpercig nem hozzám beszélt. Aztán Lilla hangja szólalt meg a vonalban.

– Eszter, te tudtad, hogy ma én indulok – mondta a sógornőm. – Legalább egy üzenetet írhattál volna. Ötkor keltem, taxit hívtam, összepakoltam a bőröndöt.

– Te pedig tudtad, hogy én nem adtam át neked ezt az utat – feleltem. – Ezt ott, az asztalnál, előtted mondtam ki.

– Anya azt mondta, minden rendezve van. Azt is mondta, hogy Gábornak sincs kifogása.

– Gábor nem fizette ki ezt az utazást. Ahogy anyád sem.

Lilla nagyot sóhajtott a telefonba.

– Én nem akartam ellopni tőled a nyaralásodat. Odaadták a papírokat, és azt mondták, mehetek.

– Akkor ezt azzal kell megbeszélned, aki más iratait adta a kezedbe.

azután is, hogy én ezt világosan visszautasítottam.

Ekkor Katalin kikapta Lilla kezéből a telefont.

– Ne próbáld rám tolni az egészet – csattant fel. – Pontosan tudtad, hogy mi el fogunk indulni. Intézd vissza úgy, ahogy volt. Még nem ment el a járat.

Felnéztem a peron fölötti kijelzőre. Az én vonatom mellett nem szerepelt késés, minden a menetrend szerint állt.

– Nincs mit visszacsinálni, Katalin – mondtam nyugodtan. – Már túl vagyok az ellenőrzésen.

– Miféle ellenőrzésen?

– A pályaudvaron. A saját jegyemmel utazom.

A vonal túlsó végén meghallottam, ahogy Lilla Katalin mellett hitetlenkedve kérdezi: „Most komolyan, már ott van?” Katalin nem válaszolt neki, csak még hangosabban kezdett beszélni hozzám.

– Ezt direkt így rendezted. A hátunk mögött mindent elintéztél. Négy napig ültél csendben, és kivártad, hogy mi eljöjjünk ide.

– Nem. Négy nappal ezelőtt töröltettem azt a módosítási kérelmet, amit nem én adtam be, és visszaállítottam a saját foglalásomat. Onnantól kezdve semmi olyan nem maradt, amit veletek kellett volna egyeztetnem.