Külön-külön mindegyik eset apróságnak tűnt. Bosszankodtam, aztán engedtem. Gábor mindig azt mondta, egyszerűbb nem vitatkozni.

Most ott feküdt előttem az asztalon ennek az „egyszerűbbnek” az ára.

– A papírokat már kinyomtattad? – kérdezte Katalin, és az alsó polcon, a magazinok közül kilógó kék mappára bökött.

Én is odanéztem. Abban volt az útvonal-visszaigazolás, a szállásutalvány, a biztosítás és a transzfer adatai.

– Magamnak nyomtattam ki – mondtam. – És még egyszer elismétlem: én megyek.

Anyósom hátradőlt a széken.

– Én ezt már eldöntöttem, Eszter. Lilla reggel elküldi az igazolványadatait, mi pedig tisztázzuk, hogyan lehet átírni a foglalást. Egy kis pihenés miatt nem kellene tönkretenni a családi viszonyokat.

– Nem az én nemet mondásom rontja el a viszonyt – válaszoltam. – Hanem az, hogy helyettem akartok dönteni.

Lilla hangosan arrébb tolta a csészéjét.

– Nem lehetne befejezni ezt a színjátékot, mintha én elvennék tőled valamit? – kérdezte ingerülten. – Ha nem lehet, akkor nem lehet. Anya csak azt mondta, hogy a dolog már el van rendezve.

– Pont ezért nincs elrendezve – mondtam.

Gábor végighúzta a tenyerét az asztalon, és egy kupacba söpörte a morzsákat.

– Zárjuk le mára, jó? – kérlelte mindannyiunkat. – Már mindenki felhúzta magát. Holnap talán nyugodtabban lehet beszélni róla.

Katalin állt fel elsőként. Indulás előtt az előszobában belebújt a kabátjába, összezárta a táskáját, majd még egyszer rám nézett.

– Makacs vagy – mondta. – Később majd te is belátod, hogy ezt emberségesebben is el lehetett volna intézni.

Rácsuktam az ajtót, aztán visszamentem a konyhába. Gábor olyan gondosan pakolta be a tányérokat a mosogatógépbe, mintha a családi béke azon múlna, melyik edény hová kerül.

– Ugye nem fogod odaadni neki a papírokat? – kérdeztem.

Felemelkedett, és rám nézett.

– Én ebbe az egész ügybe egyáltalán nem akarok belefolyni – mondta.

– Oldjátok meg ezt egymás között, kérlek.

Nem tetszett, ahogy felelt. Mégsem volt már erőm újabb körbe belekezdeni, ezért inkább bementem a hálóba.

Reggelre a kék dosszié eltűnt a polcról.

Először azt hittem, Gábor egyszerűen máshová tette. Kihúztam a komód fiókjait, átnéztem az íróasztalt, még azt a polcot is, ahol a számlákat tartottuk. Végül visszamentem az előszobába, és megláttam a cipőjét a lábtörlő mellett. Vagyis nem ment még el.

A fürdőszobában borotválkozott. Megvártam, amíg kijön, aztán a nappali állványán tátongó üres helyre mutattam.

– Hol van az utazásom papírjait tartalmazó mappa? – kérdeztem.

Gábor tekintete rögtön a konyha felé csúszott.

– Anya beugrott reggel – mondta. – Elvitte az iratokat, hogy Lilla meg tudja kérdezni, hogyan működik az átírás. Eszter, nem az útleveledről van szó. Csak kinyomtatott papírok.

Pár másodpercig némán néztem rá. Előző este még azt állította, semmi köze nem akar lenni az egészhez. Reggelre ez a távolságtartás úgy nézett ki, hogy beengedte az anyját a pótkulccsal, és megmutatta neki, hol találja az én dokumentumaimat.

– Tehát miután előtted kétszer is kimondtam, hogy nem adom át az utat, te hagytad, hogy elvigye a mappámat? – kérdeztem.