A mérkőzés végig kiélezett volt. Egyik csapat sem tudott igazán ellépni a másiktól. A nézők hol felhördültek, hol egyszerre ugrottak talpra, a sípszó és a cipők nyikorgása betöltötte az egész termet. Néhány másodperccel a végső dudaszó előtt döntetlenre álltak. Márk elkapta a labdát, a szélen megindult előre, majd távolról elengedte a dobást. A labda a palánknak csapódott, aztán átesett a gyűrűn, és a háló megmozdult.

A csarnok egyetlen pillanat alatt felrobbant az örömtől. A csapattársai rávetették magukat, a többiek a nevét kiabálták, az edző magához szorította, Júlia pedig úgy pattant fel a helyéről, és úgy sikoltott boldogságában, ahogy talán még soha életében.

Néhány percre úgy tűnt, mintha az elmúlt hónapok minden fájdalma, félelme és megaláztatása eltűnt volna. Aztán Gábor belépett a csarnokba.

Tökéletesre szabott kabátban érkezett, Lillával az oldalán, és olyan önelégült tartással vonult végig a sorok között, mintha minden szem rá várt volna. Nem véletlenül késett: szándékosan várta meg a mérkőzés végét, hogy éppen a diadal pillanatában jelenhessen meg. Az edző rosszalló pillantását figyelmen kívül hagyva egyenesen a pályára lépett.

— Ez az én fiam! — kiáltotta színpadias lelkesedéssel. — Tudtam, hogy győzni fogsz!

Márk arcáról egy pillanat alatt eltűnt a mosoly. Gábor azonban nem törődött ezzel. Kérdezés nélkül átölelte őt az egész közönség előtt, majd előhúzott egy elegáns, bársonnyal bélelt dobozt. Amikor kinyitotta, egy felháborítóan drága luxusóra csillant meg benne.

— Gratulálok, bajnok.

Márk meg sem mozdult. Gábor viszont zavartalanul folytatta, mintha a fiú hallgatása beleegyezés volna.

— Most már elég volt ebből a cirkuszból. Laktál anyádnál, megtapasztaltad, milyen az, amikor minden fillért be kell osztani, és gondolom, levontad a tanulságot. Gyere haza.

A körülöttük állók elcsendesedtek, egyre többen fordultak feléjük. Lilla pár lépéssel hátrébb állt, láthatóan kényelmetlenül érezte magát.

— Van még egy jobb meglepetésem is — tette hozzá Gábor. — Már nézegettem autókat. Ha ezen a héten visszaköltözöl, te választhatod ki, milyen kocsit kapsz a tizennyolcadik születésnapodra.

Márk lassan, mélyen beszívta a levegőt.

— Nem kell autó.

Gábor arcára erőltetett mosoly ült ki.

— Erről majd később beszélünk.

— És ez az óra sem kell.

A teremben olyan csend lett, hogy szinte hallani lehetett a lélegzetvételeket.

— Ne rendezz jelenetet mindenki előtt — sziszegte Gábor halkan, de fenyegetően.

Márk jeges tekintettel nézett rá.

— Ezt a jelenetet egyedül te rendezed.

— Én vagyok az apád!

— Akkor viselkedj is úgy.

A mondat erősebben csapódott Gáborba, mint bármilyen üvöltés. Júlia odafent a lelátón megdermedt. Minden ösztöne azt súgta, hogy rohanjon le és álljon a fia mellé, mégis érezte: ezt a harcot Márknak most egyedül kell végigvinnie.

A fiú a doboz felé biccentett.

— Tényleg azt hiszed, hogy ajándékokkal helyre lehet hozni mindent?

— Én csak a legjobbat akarom neked megadni!

— Nem. Te vissza akarod vásárolni azt, amit elveszítettél, anélkül hogy vállalnád a felelősséget azért, amit tettél.