— Anyával megyek.

Gábor arca szinte elsápadt a döbbenettől.

— Ezt mind itt hagynád egy nyomorúságos kis albérletért?

Márk felállt.

— Nem. Ezt a békességemre cserélem.

Két órával később anya és fia elhagyták a házat. Nem vittek sokat magukkal: ruhákat, iratokat, könyveket és néhány személyes tárgyat. Mindazt, ami valóban hozzájuk tartozott.

Még aznap este beköltöztek egy apró albérletbe. A lakás szerény volt, a bútorokon látszott az idő, a konyha alig volt nagyobb egy kamránál. Mégis, amikor Júlia becsukta maguk mögött az ajtót, Márk arcán halvány mosoly jelent meg.

— Itt legalább senki nem úgy bánik velünk, mintha árcédula lógna rajtunk.

Eközben Lilla már Gábor gardróbjában pakolgatta a márkás táskáit.

A férfi azonban alig figyelt rá.

Gondolatai újra és újra visszatértek a két kulcshoz, amelyek ott maradtak elhagyatottan a konyhaasztalon.

És ahhoz, hogyan fogja megbüntetni Júliát és Márkot azért, mert volt merszük szembeszállni vele.

Júlia akkor még elképzelni sem tudta, milyen eszközökhöz nyúl majd Gábor a következő napokban, hogy térdre kényszerítse őket, és visszaterelje őket oda, ahonnan elmenekültek.

2. rész

Három nappal később Gábor megjelent Márk gimnáziuma előtt. A hivalkodó terepjáróját egyenesen a főbejáratnál állította le, olyan helyen, ahol a fiú összes osztálytársa láthatta.

— Szállj be — mondta, amikor Márk kilépett az épületből. — Most férfiak módjára beszélünk.

Márk csak azért ült be, hogy ne rendezzen jelenetet az iskola előtt.

Gábor egy pillanatig sem kerülgette a témát.

— Elég volt ebből a hősködésből. Anyád alig keres valamit. Tényleg azt akarod, hogy minden forintot háromszor meg kelljen néznetek, mielőtt elkölthetitek? Gyere haza, és megveszem neked a létező legjobb számítógépet. A tizennyolcadik születésnapodra autót kapsz, és kifizetem neked bármelyik magánegyetemet, amit csak választasz.

Márk hosszú ideig némán nézte az apját.

— Tényleg csak ennyire vagy képes?

— Miről beszélsz?

— Hogy pénzzel vegyél meg dolgokat, aztán elvárd, hogy az emberek úgy táncoljanak, ahogy te fütyülsz.

Gábor állkapcsa megfeszült.

— A jövődet akarom biztosítani!

— Nem. Meg akarsz vásárolni, mert nem bírod elviselni, hogy anyát választottam.

Márk kinyitotta az autó ajtaját. Mielőtt kiszállt volna, még visszanézett.

— Lehet, hogy sok pénzed van, apa. De ettől mi még nem vagyunk a tulajdonod.

A mondat úgy csapódott Gáborba, mintha ököllel ütötték volna gyomorszájon.

Másnap reggel Júliát behívták az osztályvezető irodájába. A férfi kerülte a tekintetét, a kezében lévő papírokat igazgatta, mintha azokban keresne menedéket.

— A munkakörét megszüntetjük — mondta végül.

— Miért?

— Létszámcsökkentés. Gazdasági okok.

Júlia négy éve dolgozott ott. Két héttel korábban még arról beszéltek vele, hogy növelni fogják az óraszámát. Nem kellett sokat kérdeznie ahhoz, hogy megértse, mi történt. Az ügyvezető Gábor régi, közeli barátja volt.

Nem tiltakozott. Nem könyörgött. Összeszedte az íróasztaláról a holmiját, és szó nélkül távozott.

Két nappal később újabb csapás érte. Késő este kopogtak az ajtón. A főbérlő állt odakint, zavartan, de határozott arccal.