— A családunk mi vagyunk ketten! — próbálta megértetni vele Nóra. — Nem minden rokon, aki egyszer csak úgy dönt, hogy nálunk akar lakni!

Gábor azonban nem engedett. Erzsébet már alaposan beledolgozta a fejébe, hogy a testvére elutasítása szégyen, sőt árulás. Hogy az igazi családtagok bajban nem mérlegelnek, hanem segítenek. És hogy Nóra szívtelen, mert csak a saját nyugalmát félti.

— Zoltán szombaton jön — közölte végül Gábor olyan hangon, mintha ezzel le is zárta volna a kérdést. — Anyának már megmondtam. Eldöntöttük.

Szombat reggel megszólalt a csengő. Amikor Nóra az előszobába ért, Erzsébet állt az ajtóban, mellette több megpakolt táska, az arcán pedig diadalmas, elégedett mosoly. Gábor szó nélkül beengedte az anyját, aztán azonnal nekilátott becipelni a csomagokat.

— Ezek meg mik? — kérdezte Nóra, a táskákra meredve.

— Zoltán ma beköltözik, én pedig előre elhoztam néhány holmiját — felelte Erzsébet vidám könnyedséggel. — Gábor, vidd be szépen mindet a másik szobába. Ott tökéletesen elfér majd a fiam.

Nóra gyomra görcsbe rándult. Úgy érezte, mintha valami hideg és kemény szorítaná össze belülről. Senki nem kérdezte meg, beleegyezik-e. Nem tárgyaltak vele, nem kérték a véleményét, egyszerűen megtörténtté nyilvánították az egészet. Gábor kerülte a tekintetét, sietve kapkodta fel egyik táskát a másik után.

Amikor Erzsébet kiment a konyhába, hogy teát készítsen, Nóra már nem bírta tovább. Utánament, és az ajtóban megállította, egyenesen elé lépve.

— Miből gondolja, hogy az én lakásom valamiféle közös családi szálláshely? — kérdezte halkan, de élesen, miközben az anyósa szemébe nézett.

Erzsébet meglepetten felhúzta a szemöldökét, mintha a világ legképtelenebb állítását hallotta volna. Aztán röviden felnevetett, és lemondóan megrázta a fejét.

— A te lakásod? Ugyan már, kedvesem, ne légy ennyire naiv. Ami házasság alatt a házaspárhoz kerül, az közös. Ezt a törvény is így mondja. A lakás fele téged illet, a másik fele Gábort. Vagyis Gábornak ugyanúgy joga van eldönteni, ki élhet itt.

— Minden, ami a házasság ideje alatt keletkezik, közös szerzemény — folytatta magabiztos, kioktató hangon, miközben csészéket vett elő. — Én ennek külön utánajártam, ügyvédtől kérdeztem meg. Akkor is így van, ha a te neveden szerepel. Gábornak pontosan ugyanannyi köze van hozzá. Úgyhogy ne add itt elő a nagy háziasszonyt.

— Erzsébet, akkor nagyon rossz ügyvédet kérdezett — mondta Nóra jegesen. — Ez a lakás ugyanis nem közös vagyon.

— Dehogynem! — háborodott fel az anyósa. — A házasságotok alatt került hozzátok, tehát közös!

— Nem. Ezt a lakást a nagymamámtól kaptam ajándékozási szerződéssel. Nem együtt vettük, nem közös pénzből fizettük ki, és nem házastársi szerzemény. Ez az én különvagyonom.

— Hogy jön ide az ajándékozás vagy az örökség? — bizonytalanodott el Erzsébet.

— Úgy, hogy a jog szerint amit az egyik házastárs ajándékba kap vagy örököl, az nem válik közös vagyonná. Ezt a családjogi szabályok egyértelműen kimondják. Ha egyszer elválnánk, akkor sem lenne mit megosztani ezen a lakáson. Az enyém maradna. Kizárólag az enyém.