Márk viszont mindennap hív.

Üzeneteket ír. Azt, hogy az egész iroda szeme láttára tettem tönkre a családját. Hogy ezt otthon is meg lehetett volna beszélni, csendben, ember módjára. Hogy az apja persze hibázott, de miért kellett mindezt partnerek, igazgatósági tagok és vendégek előtt, nyilvánosan elmondani. Hogy az anyja azóta ki sem jön a hálószobából.

Nem kiabál. Ő soha nem így csinálja. Finoman, sértetten, lágy hangon vádol, pontosan úgy, ahogy mindig.

Nem veszem fel.

A gyűrűt futárral küldtem vissza. Vékony volt, elegáns, tényleg ő választotta. Még most is sajnálom, hogy egy férfi, akinek ennyire jó ízlése van gyűrűk terén, egész életében azt fogja választani, hogy nem vesz észre dolgokat.

A munkahelyemről is eljöttem.

Nem azért, mert elküldtek. Épp ellenkezőleg, marasztaltak. Csakhogy egy olyan cégcsoportban, ahol a majdnem apósom az igazgatóságban ül, én pedig az ő saját szavait fordítottam ellene, nem lehet tovább dolgozni.

Már régebb óta hívtak egy másik vállalathoz, nemzetközi projektekre, a világ különböző pontjaira. Elfogadtam az ajánlatot. Az első megbízásom egy hónap múlva lesz Genfben. Három nyelv, nagy terem, idegen, fontos emberek, akiknek eszébe sem jut majd, hogy a csendes lány a fülkében minden egyes szavukat érti.

Amikor anyának elmeséltem, csak ennyit mondott:

– Na végre. Most az egyszer a saját pénzükkel fizettél nekik.

Emlékeztettem a régi szabályára: úgy kell válaszolni, hogy az ostoba ember észre se vegye, már veszített.

Elgondolkodott, aztán így felelt:

– Néha, kislányom, pontosan az a lényeg, hogy észrevegye. Különben mi értelme volna?

Nem tudom, igaza van-e.

Hat hónapon keresztül ültem az asztaluknál, és magamban fordítottam le minden aljasságot, amit felém hajítottak, mert meg voltak győződve róla, hogy olyan nyelven beszélnek, amelyhez én úgysem érek fel. Hallgathattam volna tovább is. Elmondhattam volna mindent csendben, otthon, Márk fülébe súgva. És talán akkor megmaradt volna az esküvő, megmaradt volna a vőlegény, megmaradtak volna az udvarias vacsorák a hetedik emeleten, kilátással a folyóra.