„Menj, Gábor” hidegen kitárta az ajtót, elutasítva férje manipulációját
A csend bátor és igazságtalanul fájdalmas.
— Készülj rá, hogy bocsánatért fogsz könyörögni. Egy hét múlva magadtól rohansz vissza — jelentette ki Gábor, miközben behúzta az utazótáska cipzárját.
Eszter az előszobaajtó mellett állt, és most először nem azzal a fáradt, megszokott arckifejezéssel nézte a férjét, amelyben még ott bujkált a magyarázkodás kényszere. Odakint a júliusi este forró sűrűséggel tapadt az ablakokra. A lakásban átmelegedett fa illata keveredett a konyhában nevelt kis cserép menta friss aromájával és azzal a citromos tisztítószerrel, amellyel délután áttörölte a pultot.
— Megint azt hiszed, hogy megijedek? — kérdezte halkan, egyenletes hangon.
Gábor félmosollyal felkapta a táskát a vállára, majd az előszobaszekrényről elvette az autókulcsot.
— Te mindig megijedsz. Csak előtte eljátszod, hogy büszke vagy.
Eszter kissé oldalra döntötte a fejét. Úgy szemlélte a férfit, mintha nem is a saját férje állna előtte, hanem egy rosszul megírt szerződés, amelyben a legfontosabb csapdát apró betűvel rejtették el.
— Most rosszul számoltál.
— Persze, hát hogyne — horkant fel Gábor. — Két nap múlva már üzengetsz. Három nap múlva telefonálsz. Egy hét múlva pedig azt mondod, hogy túlreagáltad. Csak az a kérdés, én akarok-e még visszajönni.
Nyilván választ várt. Azt akarta, hogy Eszter felcsattanjon, vitatkozzon, bizonygassa az igazát, vagy könyörögve próbálja marasztalni. Korábban pontosan ez volt a forgatókönyv. Gábor becsapta maga mögött az ajtót, Eszter egy darabig némán tűrte, aztán nem bírta tovább, és küldött egy óvatos üzenetet: „Beszéljük meg.” A férje ezután győztesként tért vissza, a beszélgetés végére pedig valahogy mindig Eszter lett a hibás.
Most azonban egyszerűen kitárta az ajtót.
— Menj, Gábor.
A férfi egy pillanatra megtorpant. Ezt a könnyedséget nem várta. Aztán ingerülten igazított egyet a táska pántján.
— Azért ne felejtsd el, ki kezdte ezt az egész balhét.
— Nem fogom — felelte Eszter. — Mostantól sok mindent nem fogok elfelejteni.
Gábor kilépett a lépcsőházba. Eszter megvárta, amíg a lift leviszi, aztán nyugodtan becsukta az ajtót. Nem csapta be. Nem támasztotta a homlokát a fához. Nem rohant a telefonjához. Csak elfordította a zárat, levette a fogasról Gábor tartalék dzsekijét, és gondosan betette abba a zacskóba, amelyben már ott voltak azok a holmik, amelyeket a férfi nem vitt magával.
Ezután kiment a konyhába, felnyitotta a laptopját, és megnyitotta a bankszámlakivonatot.
Minden azon a reggelen indult, amikor Eszter úgy döntött, ellenőrzi a családi megtakarításokat. A pénzt a saját lakása felújítására tették félre. A lakás még a házasságuk előtt is az övé volt: jóval Gábor megismerése előtt vásárolta, abból az időszakból, amikor kozmetikai gyártásban dolgozott technológusként, és a rendes munkája mellé külön projekteket is vállalt. Az esküvő után Gábor költözött hozzá. Kezdetben azt mondogatta, tiszteli Eszter önállóságát, esze ágában sincs igényt tartani az ingatlanra, és különben is szerencsések, amiért nem albérletből kell közös életet kezdeniük.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz