Ezért úgy éreztem, a nyaralás nem jelentheti azt, hogy minden feladat automatikusan rám marad.

Az első reggelen mindössze annyit kértem Nórától, hogy álljon mellém a konyhában, és segítsen összedobni a reggelit. Másnap pár cserép és ágyás várt locsolásra. A harmadik napon a beérett paradicsomokat kellett leszedni.

Aztán Vivien bejelentette, hogy be kell ugrania vásárolni.

— Nóra, megtennéd, hogy egy órára szemmel tartod Balázst?

Nóra bólintott.

Az egy órából végül három lett.

Másnap Viviennek eszébe jutott, hogy találkozna egy régi barátnőjével. Balázst megint nálunk hagyta. Martin és András eközben pecázni indultak, nekem pedig az ebédet kellett megfőznöm. Így Nóra maradt egyedül a három gyerekkel.

Este a terasz lépcsőjén találtam rá. Ott ült görnyedten, láthatóan teljesen kifacsarva.

— Minden rendben van? — kérdeztem.

— Persze — felelte halkan.

Többet nem mondott.

Észre kellett volna vennem, hogy valami nincs rendben. De nem vettem észre semmit.

Másnap reggel megmutattam neki az eperágyás körül felburjánzott gazt.

— Ha akadna öt perced…

Letette a csészéjét.

— Jó, megcsinálom.

Utána következett az uborka. Aztán a paradicsom. Majd a bab. A gyerekek szennyes ruhái. Az ebéd. A délutáni harapnivaló.

És Balázs.

Mindig újra Balázs.

Vivien ugyanis hirtelen ráébredt, hogy a „pár szabad napja” alatt meglepően sok sürgős dolga támadt.

A hatodik napon aztán elszakadt a cérna.

Vivien reggeli után indult el.

— Dél körül itt leszek — mondta könnyedén.

Végül csak kevéssel négy óra előtt ért haza.

Addig Nóra vigyázott a gyerekekre. Martin délelőtt tizenegyig aludt, aztán kiment Andráshoz a garázsba, hogy segítsen neki valamiben.

Délután három tájban odaléptem Nórához.

— Ha a gyerekekkel végeztél, meglocsolnád a cukkinit is? Ebben a melegben nagyon szenvednek.

Nóra sokáig nézett rám.

— A cukkinit?

— Igen.

— Most?

— Jó lenne még este előtt.

Nem felelt.

Aztán Vivien végre megérkezett. Napbarnított arccal, ragyogó kedvvel, a kezében bevásárlószatyrokkal.

— Micsoda napom volt! — lelkendezett. — Pont erre volt szükségem!

Nóra csak nézte őt.

Balázs azonnal az anyjához rohant, és azt kiabálta, hogy éhes. Dóra gyümölcslevet kért. Márk a labdáját kereste.

És ekkor Nóra lassan letette a poharát.

— Nem azért vettem ki szabadságot, hogy itt egyszerre legyek bébiszitter, kertész és házvezetőnő.

Vivien megtorpant.

— Ezt most hogy érted?

— Pontosan úgy, ahogy mondtam.

— De én nem is kértelek ilyesmire…

— Hat nap alatt négyszer hagytad rám a fiadat.

— De hát úgyis itt voltál!

— Igen. Pihenni.

Éreztem, ahogy felszalad bennem az indulat.

— Nóra, szerintem ezt most túlreagálod. Egy családban természetes, hogy segítünk egymásnak.

Felém fordult.

— Ebben teljesen igazad van.

— Akkor mégis mi a gond?

Nóra lassan beszívta a levegőt.

— Az, hogy nálatok az „egymás segítése” valójában azt jelenti, hogy néhányan nyugodtan pihennek, míg mások helyettük dolgoznak.

Erre senki sem tudott mit mondani.

Nóra azonban még nem fejezte be; folytatta, és már Martin felé fordult.

— Te horgászni mész, délig alszol, vagy akkor segítesz apádnak, amikor éppen hangulatod van hozzá. Anyád irányítja a házat. András elvan a maga teendőivel. És én hová kerülök ebben az egészben?