Csakhogy az én szememben egy vidéki ház sosem volt üdülőszálló. Meg voltam győződve róla, hogy egy ilyen helyen a pihenés mellett a közös teendőkből is mindenkinek részt kell vállalnia.

Az első nap reggelén még csak annyit kértem Lillától, hogy szálljon be a reggeli előkészítésébe. Nem nagy dolog, gondoltam: megteríteni, felvágni pár zöldséget, kitenni a tányérokat.

Másnap arra kértem, öntözze meg a ház melletti virágokat, mert a melegben gyorsan lekókadtak.

A harmadik napon már a paradicsomok következtek, le kellett szedni az éretteket, mielőtt túlpuhulnak.

Aztán Nóra közölte, hogy be kell ugrania a boltba.

— Lilla, nem tudnál ránézni Márkra egy órácskára?

Lilla rábólintott.

Az egy órából végül három lett.

A következő napon Nóra egy régi barátnőjével találkozott, Márkot pedig megint nálunk hagyta. Levente és Norbert ezalatt elmentek horgászni, nekem pedig az ebédet kellett összeraknom. Így aztán Lilla maradt egyedül a három gyerekkel.

Este a terasz lépcsőjén bukkantam rá. Ott ült, vállai leereszkedtek, az arca fáradt volt.

— Minden oké? — kérdeztem.

— Persze — felelte halkan.

Többet nem tett hozzá. Nekem pedig már akkor fel kellett volna fognom, hogy valami nincs rendben.

De nem fogtam fel.

Másnap reggel megmutattam neki, mennyi gaz nőtt az eper köré.

— Ha akadna rá öt perced…

Lilla letette a kávéscsészéjét.

— Jó, megcsinálom.

Utána jött az uborka.

Aztán a paradicsom.

Majd a bab.

A gyerekek ruhái.

Az ebéd.

A délutáni harapnivaló.

És persze Márk.

Márk újra meg újra.

Nóra ugyanis hirtelen ráébredt, hogy a „pár nap pihenője” alatt valahogy rengeteg sürgős dolga támadt.

A hatodik napon aztán elszakadt a cérna.

Reggeli után Nóra elindult otthonról.

— Délre itt leszek — mondta könnyedén.

Végül nem sokkal négy óra előtt toppant be.

Addig Lilla felügyelt a gyerekekre. Levente délelőtt tizenegyig aludt, majd kiment Norberthez a garázsba segíteni. Délután három tájban odaléptem Lillához.

— Ha már végzel a gyerekekkel, meg tudnád locsolni a cukkinit? Borzasztóan megviseli őket ez a hőség.

Lilla hosszú másodpercekig csak nézett rám.

— A cukkinit?

— Igen.

— Most?

— Jó lenne még este előtt.

Nem felelt.

Aztán megérkezett Nóra. Napbarnítottan, kipihenten, ragyogó kedvvel, kezében bevásárlószatyrokkal.

— Micsoda nap volt! — lelkendezett. — Pont erre volt szükségem!

Lilla csak meredten figyelte.

Márk azonnal az anyja felé szaladt, és azt kiabálta, hogy éhes. Dóra gyümölcslevet kért. Marcell a labdáját kezdte keresni.

Ekkor Lilla lassan letette a poharát az asztalra.

— Én nem azért vettem ki szabadságot, hogy itt egyszerre legyek gyerekfelügyelő és kertész.

Nóra megtorpant.

— Tessék?

— Jól hallottad.

— De én nem is kértelek arra, hogy…

— Hat nap alatt négyszer bíztad rám a fiadat.

— Hiszen amúgy is itt voltál!

— Igen. Nyaralni.

Éreztem, ahogy felszalad bennem az indulat.

— Lilla, szerintem ezt most kicsit túldramatizálod. Egy családban az emberek segítenek egymásnak.

Rám fordította a tekintetét.

— Ezzel maximálisan egyetértek.

— Akkor mégis mi a baj?

Lilla mély levegőt vett.

— Az, hogy nálatok az „egymás segítése” valójában azt jelenti, hogy egyesek pihennek, mások pedig helyettük dolgoznak.