— A lakás fele engem illetne. Te magad mondtad, hogy lezártad a hitelt — emelte fel a hangját.

Nóra letette a merőkanalat, és nyugodtan válaszolt:

— Tudtam az anyád tervéről. Úgyhogy ha osztozni akarunk a lakáson, akkor az adósságon is osztozunk.

A mondata csendesen hangzott el, minden hisztéria nélkül, mégis úgy csattant, mint egy száraz lövés. Gábor hátrahőkölt, mintha nem számított volna ilyen higgadt válaszra. Egy pillanatra zavartság villant át a szemén: miféle tervről beszél ez? Aztán gyorsan visszabújt a megszokott ingerültség mögé.

— Miféle „anyám terve”? — húzta el a száját. — Miket beszélsz te? Most már leskelődsz is utánam? Te mondtad egy hónapja, hogy már csak aprópénz van hátra, kifizetjük, és kész. Anyának is azt mondtam, végre fellélegezhetünk. Erre most jössz ezzel, hogy „adósság is közös”? Ez meg mégis mi?

Nóra kivett a szekrényből egy mappát, és az asztalra tette. Nem nyitotta ki. A keze nem remegett. A remegés az éjszakákra maradt; most nappal volt, és beszélni kellett.

— Azt mondtam, hogy kevés van hátra — felelte. — De nem fizettem ki a végét. Mert hallottam, amikor anyád azt mondta neked: „Hadd törlessze le, aztán a fele már törvény szerint a tiéd lehet.” A lodzsán beszéltetek, miközben azt hittétek, a konyhában vagyok.

Gábor hirtelen megfeszült.

— Ilyen nem volt.

— De volt — mondta Nóra ugyanolyan csendesen. — És az is volt, hogy utána elkezdtél sürgetni: töröltessük a terhet, és írjalak be tulajdonosnak, „csak hogy rendben legyen minden”. Én viszont nem szoktam kapkodni, ha ilyen beszélgetéseket hallok.

Gábor ellökte a széket, fel-alá járkált a konyhában, majd az öklével rácsapott az ablakpárkányra.

— Szóval nem bízol bennem? Minek néztél te engem? Csalónak? Anyám mondhat mindenfélét, néha tényleg meggondolatlanul beszél, de én… én veled élek!

— Nem szóltál rá — mondta Nóra halkan. — Sem akkor, sem később. Nekem pedig csak azt hajtogattad: levesszük a terhet, aztán beírsz engem is. Egyszer sem kérdezted meg, én mit szeretnék.

Gábor arca kivörösödött.

— Te mit szeretnél? Na és mit szeretnél? Pórázon tartani engem? Hogy a te lakásodban éljek, a te szabályaid szerint? Az én családomról beszélsz. Az anyámról. Nem valami szörnyeteg, hanem egy asszony, aki leélt egy életet. Csak azt akarja, hogy a fiának igazságos legyen a helyzete.

— Érdekes módon az igazságosság nálatok úgy kezdődött, hogy a hátam mögött tervezgettetek — vágta rá Nóra. — A hitelt én vettem fel. Mire összeházasodtunk, a nagy része már ki volt fizetve. Ami a házasság alatt ment törlesztésre, azt többnyire a saját pénzemből fizettem, ahol pedig közös pénz került bele, arról megvannak a kivonatok. Az ügyvéd világosan elmagyarázta: ha valaki részt követel az ingatlanból, a bíróság a tartozást is figyelembe veszi. Tehát igen: ha osztani akarod a lakást, oszd vele együtt a hitelt is. És még valami: a házassági vagyonjogi szerződés itt van. Minden le van írva benne.

Gábor egy pillanatra elbizonytalanodott. Az asztalon fekvő, pecsétes mappa úgy hatott, mintha egy harmadik ember ülne közöttük, aki már Nóra helyett is kimondott mindent. Gábor mégsem nyúlt hozzá, nem nyitotta ki. Inkább újra körözni kezdett a konyhában.