A tollával megkocogtatta az asztalt.

– Tegyük fel, hogy érdekel. Mit kér tőlem?

– A beszerzési adatokat az elmúlt hat hónapról. Cikkszámokat, árakat, határidőket, készleteket és a beszállítói feltételeket.

– És azután?

– Két hét múlva megmutatom azokat a veszteségpontokat, amelyeket adatokkal tudok alátámasztani.

– Ha nem talál ilyet?

– Akkor nem tartozik nekem semmivel.

Réka összehúzta a szemét.

– És ha talál?

Megmondtam az árat.

Felvonta a szemöldökét.

– Normális értelemben vett cége még nincs, de árlistája már van.

– Nem az alkalmazottaim számáért fizet.

– Hanem miért?

– Azért az összegért, amelyet a jövőben nem fog elveszíteni.

Néhány másodpercig hallgatott, aztán lassan elmosolyodott.

– Rendben. Két hét. De előre szólok: ha olyan közhelyeket hoz, hogy „vásároljanak olcsóbban”, személyesen kísérem ki az ajtóig.

– Ha ilyesmit hozok, akár a lépcsőt is megmutathatja.

A hatodik napon bukkantam rá az első komoly tételre. Az üzem ugyanazt az alapanyagot közvetítőn keresztül vásárolta, miközben a közvetlen beszállító már nyolc hónapja alacsonyabb árat ajánlott rá.

Két nappal később előkerült a második probléma is. Bizonyos anyagokat automatikusan negyvenöt napos tartalékkal rendeltek, holott több tétel hónapok óta érintetlenül feküdt a raktárban.

A tizedik napon Réka már a saját irodájában vitatkozott velem.

– Ehhez a beszállítóhoz nem nyúlunk – jelentette ki, és becsapta a mappát. – Hét éve dolgozunk vele, és komolyabb csúszást még egyszer sem okozott.

Felé fordítottam a laptopot.

– Nem azt javaslom, hogy mondjanak le róla. Azt javaslom, ne tőle vegyék meg a teljes mennyiséget.

– Miért kockáztassunk ott, ahol minden működik?

– Mert az elmúlt nyolc hónapban a tervezett tételeknél közel hét százalékkal fizettek neki többet.

– Cserébe biztos vagyok a határidőkben.

– Ezért a sürgős mennyiségeket nála hagyjuk, a tervezhető részek egy részét pedig közvetlen szerződésre visszük át.

Réka megrázta a fejét.

– És ha az új beszállító már az első szállítást elrontja? Ön hazamegy, én meg leállíthatom a termelést.

– Pont ezért nem visszük át a száz százalékot. Kezdjük az egyharmadával. Ha nem teljesít, visszarakjuk a mennyiséget a régi partnerhez. Ha viszont működik, végre lesz valódi alkupozíciója a jelenlegi beszállítóval szemben.

Újra átolvasta a számításokat, ezúttal sokkal figyelmesebben.

– Mindig ennyire makacs?

– Csak akkor, ha valaki azért fizet, hogy ne értsek vele egyet pusztán a jó kapcsolat kedvéért.

Réka felnézett, majd váratlanul nevetni kezdett.

– Most már legalább értem, miért vált el.

Én is elmosolyodtam.

– Higgye el, a férjem egészen másként fogalmazta meg az okot.

Két hét elteltével az igazolt megtakarítás magasabb lett annál, mint amennyit Réka egy teljes negyedévre remélt.

Becsukta a táblázatot.

– Rendben. Mennyit kér három hónapra?

Kimondtam az összeget.

Réka lassan levette a szemüvegét.

– Ugye viccel?

– Nem.

– Ez drága.

– A régi rendszerben tovább működni drágább.

– Ezt a mondatot már másodszor mondja.

– Mert az ön számai egyelőre nem szolgáltattak jobb ellenérvet.

Kinyújtotta felém a kezét.