– Ezt le lehet írni úgy, hogy később ne lehessen kétféleképpen értelmezni?

– Le lehet. Sőt, ragaszkodni is fogok hozzá.

Gábor gúnyosan elmosolyodott.

– Lám csak. Mégis megtanultad elolvasni a szerződéseket.

Ránéztem.

– Nem, Gábor. Mindig is tudtam olvasni. Csak korábban elkövettem egy nagy hibát: hamarabb hittem a magyarázataidnak, mint ahogy végigolvastam volna az apró betűs részt.

Elfordította a tekintetét.

Három héttel később az egyezséget aláírtuk.

Miután kifizettem az új lakás kaucióját, álltam a költözés költségeit és rendeznem kellett a hétköznapi kiadásokat is, valamivel kevesebb mint kétmillió forintom maradt. Nem voltam nincstelen, de annyi tartalékom sem volt, hogy gondolkodás nélkül hozhassak döntéseket. Minden lépést számolni kellett.

Elköltöztem egy másik városba.

Az első hónap sokkal nehezebbnek bizonyult, mint amire felkészültem. Amíg zajlott a válás, legalább voltak konkrét feladatok: papírok, egyeztetések, tárgyalások, ügyvédi időpontok. Most viszont reggelente senki nem várt tőlem beszámolót, a munkahelyi levelezés többé nem volt az enyém, a telefonom pedig akár estig is némán heverhetett az asztalon.

Elhelyezkedhettem volna egy rendes állásban. Két egészen jó ajánlat már ott feküdt előttem.

De volt egy gondolat, amely nem hagyott békén.

Tizenhat éven át beszerzéssel foglalkoztam, és újra meg újra ugyanazokat a veszteségeket láttam. A cégek pénze nem kizárólag nagy bukásokon úszott el. Sokkal gyakrabban apró döntések százai ették fel lassan: ugyanazt az alapanyagot eltérő áron vették meg, a raktárakban felesleges készletek halmozódtak, a sürgős rendelések lenullázták a kedvezményeket, különböző osztályok ugyanarra a tételre adtak le párhuzamos igényt.

Régebben mindezt mások vállalatain belül próbáltam rendbe tenni.

Most arra voltam kíváncsi, el lehet-e adni magát a módszert, amellyel ezek a rejtett veszteségek megtalálhatók.

Elsőként Réka Gurova egyezett bele egy találkozóba. Csomagolóanyag-gyártó üzemet vezetett.

Végighallgatta a bemutatómat, aztán letette a tollát, és néhány másodpercig a szemüvege fölött nézett rám.

– Eszter, állapodjunk meg valamiben rögtön az elején: nem kedvelem a tanácsadókat. Többnyire megjelennek, elmondják, hogy a vállalatom rosszul működik, felveszik a pénzt egy csinos prezentációért, majd eltűnnek, mielőtt kiderülne, hogy az ajánlásaik felét lehetetlen bevezetni.

– Akkor ne fizessen a prezentációért.

Réka szája sarkában megjelent egy mosoly.

– Ügyes kezdés. És mégis miért fizetnék önnek?

– Igazolt eredményért.

– Ezt komolyan mondja?

– Teljesen.

– Vagyis jól értem: csapat nélkül érkezik, kész programja sincs, ügyfelei feltehetően még nincsenek, de azt ígéri, pénzt talál nekem?

– Azt ígérem, megmutatom, hol veszít pénzt. A pénz már most is az öné.

Hátradőlt a székében.

– Van legalább valamilyen rendszere?

– Egyelőre egy működő prototípusom és a saját módszertanom van.

– Csapat?

– Teljes csapat még nincs.

– Ügyfelek?

– Ön lehet az első.

Réka felnevetett.

– Most megnyugtatni próbál, vagy végleg el akar rémíteni?

– Csak úgy döntöttem, nem mesélek önnek tündérmesét több tucat elégedett ügyfélről. Ha szebb legendát szeretne hallani, arra még készülnöm kellene.