– Ez valóban az egyik szerepe lehetett a szerződésnek. Csakhogy a következményei nem merülnek ki ennyiben.

– Most már ezt én is látom.

Amikor Gábor megérkezett, frissen vasalt, szürke öltönyt viselt. Leült velem szemben, a telefonját kijelzővel lefelé az asztalra tette, és azonnal azon a tárgyalótermi hangján kezdett beszélni, amelyet a nehéz üzleti megbeszéléseken használt.

– Remélem, ezt az egészet sikerül értelmetlen háború nélkül lezárnunk. Felnőtt emberek vagyunk, meg tudunk egyezni.

Ránéztem.

– Kíváncsian hallgatom, a közös életünk melyik pontján lettél ekkora híve a megegyezéseknek.

Úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Ehelyett elővett egy kinyomtatott papírt, és az asztal közepére csúsztatta.

– Az ajánlatom egyszerű. A lakás és a kocsi nálam marad. Az itt felsorolt régi adósságokat teljes egészében magamra vállalom, neked pedig kártalanítást fizetek.

Elolvastam az összeget.

– Ennyi?

– Mire számítottál pontosan?

– Nem tudom. Csak furcsa látni, hogy tizenegy év házasság ilyen kevés sorban is elfér egy táblázatban.

Gábor fáradtan az égre emelte a tekintetét.

– Pont ezért lehetetlen veled érdemben beszélni. Mi iratokról tárgyalunk, te meg mindent személyes tragédiává alakítasz.

– Bocsáss meg, hogy a válásod a szeretőd miatt számomra nem pusztán könyvelési esemény.

– Viviennek semmi köze a vagyonmegosztáshoz.

– Persze. Ő csak segített időben rájönnöm, hogy hamarosan lesz mit megosztani.

Katalin felemelte a kezét.

– Próbáljunk meg visszatérni a feltételekhez. Gábor, az ön álláspontja világos.

Gábor bólintott, majd rám pillantott.

– Látod? Legalább valaki érti, miért vagyunk itt.

Az ügyvédnő arca megkeményedett.

– Azt mondtam, értem az álláspontját. Ez nem jelenti azt, hogy egyet is értek vele.

Gábor kissé hátradőlt.

Én közben megszólaltam:

– Ha nem fogadom el ezt az egyezséget, mi következik?

Katalin válaszolt először:

– Felkészülünk a perre. Előre nem lehet megmondani, mennyi ideig tartana. Ahogy azt sem, mi lenne a vége.

Gábor azonnal előrehajolt.

– Pontosan. Két évig ügyvédekre költheted a pénzed, járhatsz bíróságról bíróságra, aztán nagyjából ugyanott kötsz ki.

Katalin felé fordult.

– Kérem, ne adjon a számba olyasmit, amit nem mondtam. Nem állítottam, hogy ugyanaz lenne az eredmény.

Gábor vállat vont.

– Rendben. Lehet rosszabb is. Ettől Eszternek könnyebb lesz?

Ránéztem.

– Te élvezed ezt.

– Én a józan észt szeretem.

– Nem. Te azt szereted, hogy számokat mondasz, és figyeled, mennyire ijedek meg.

Közelebb hajolt.

– Talán nem félsz? Legalább most hagyjuk a színjátékot.

Nem feleltem.

Féltem.

És ő ezt az arcomról azonnal leolvasta.

A szája sarka alig észrevehetően megrándult felfelé.

– Na végre. Valami őszinte.

Kihúztam magam.

– Őszinteséget akarsz? Akkor legyen. A régi tartozások teljes egészében nálad maradnak?

A mosolya eltűnt.

– Azokat a kötelezettségeket, amelyek az egyezségben szerepelnek, én vállalom.

– Az aláírás után ezek miatt velem szemben semmilyen követelést nem támasztasz?

– Nem.

– A kártalanítás azelőtt érkezik meg, hogy a végleges papírokat aláírnánk?

– Igen.

Katalin felé fordultam.