– Már nem versenyzem veled.

– Kényelmes álláspont annak, aki nyert.

– Nem, Gábor. Kényelmes helyzetben te voltál egy évvel ezelőtt. Ott álltál a saját lakásodban, nálad volt majdnem minden közös pénzünk, és biztos voltál benne, hogy előre meg tudod mondani, hogyan ér véget az életem.

Lassan felegyenesedett.

– Ezzel a céggel egyedül úgysem fogsz megbirkózni.

Ránéztem, és akaratlanul is elmosolyodtam.

– Komolyan ezzel akarod lezárni a beszélgetést?

Összeráncolta a homlokát.

– Mivel?

– Egy újabb jóslattal arról, hogy nélküled biztosan elbukom.

– Majd meglátjuk.

– Pontosan. Csak most már kívülről kell nézned.

Nóra felé nyújtotta az iratokat.

– Gábor, kérem, olvassa át, és írja alá az átvételt. Ha megtagadja, azt jegyzőkönyvezzük, de az eljárást ez nem állítja meg.

Elvette a tollat.

– Maguk itt mindenre felkészültek.

– Ez a munkám – felelte Nóra. – Előre gondolni arra, amit mások szívesebben hagynának figyelmen kívül.

Gábor aláírt.

Az ajtónál még megtorpant.

– Eszter.

– Hallgatlak.

– Tényleg nagyon megváltoztál.

– Persze. Régen előbb kérdeztem meg a véleményedet, mint hogy a sajátomat egyáltalán meg tudtam volna fogalmazni.

Ferde mosoly jelent meg az arcán.

– És most boldog vagy?

Álltam a tekintetét.

– Ez már nem a te kérdésed.

Gábor kiment.

Nóra néhány másodpercig csendben rendezgette a papírokat, aztán rám nézett.

– A határozatot továbbítanom kell a bérszámfejtésnek, és értesítenem kell a biztonsági szolgálatot.

– Rendben.

Felállt, de az ajtónál még megállt.

– Feltehetek egy személyes kérdést? Ha nem szeretne válaszolni, természetesen nem kell.

– Kérdezzen nyugodtan.

– Tényleg nem miatta vette meg a céget?

Elmosolyodtam.

– Ha az átvilágítás rossz üzletet mutatott volna, akkor sem vettem volna meg, ha Gábor egyszerre lett volna itt vezérigazgató, kereskedelmi igazgató és portás.

Nóra felnevetett.

– Akkor nincs több kérdésem.

Egy órával később már a pénzügyi igazgatóval ültem tárgyaláson. Három banki ajánlatot hozott refinanszírozásra, mi pedig húsz percen át vitatkoztunk kamatokról, futamidőkről és fedezetekről.

Utána a beszállítókról volt szó.

Később Rékától érkezett egy üzenet: „Na, iparmágnás asszony, sikerült már csődbe vinni magad?”

Visszaírtam: „Dolgozom rajta. Nagyon igyekszem.”

Válaszul egy nevető emojit küldött.

Mielőtt elindultam volna haza, megnyitottam a következő heti naptáramat. Bank. Üzem. Beszállítók. Igazgatósági ülés. Találkozó egy kiemelt ügyféllel.

Egyetlen válóperes ügyvéd sem.

Egyetlen beszélgetés sem vagyonmegosztásról.

Egyetlen olyan megbeszélés sem, amelynek Gábor lett volna a középpontja.

Egy éve még azt hittem, az lesz a győzelem, ha megalázva látom őt, és visszaadhatom neki ugyanazokat a szavakat.

Kiderült, hogy az igazi győzelem sokkal egyszerűbb.

Végre nem foglalt többé helyet a jövőmben.