– Az ügyfél jelezte, hogy felmondaná a szerződést? – kérdeztem.

– Ilyen dokumentum nincs.

– A levelezést megnézték?

– Igen. Jobb feltételeket kértek, de a szerződés megszüntetésével nem fenyegetőztek.

– A pénzügyi igazgató elérhető volt?

– Egész nap az irodában tartózkodott.

Visszaadtam a papírt.

– Akkor az eljárást a szokásos rend szerint vigyék végig.

Nóra nem mozdult.

– Kérdezhetek valamit?

– Természetesen.

– Valóban végig akarja vinni az ügyet?

Ránéztem.

– Ha más név állna az iraton, mit javasolna?

– Felmondást. Gábornak már van hatályos fegyelmi büntetése hasonló eset miatt.

– Akkor a neve most sem változtat semmin.

Nóra bólintott.

– Értettem.

– És mindent ellenőrizzenek le kétszer. Különösen a határidőket.

– Az értesítést, a nyilatkozatot, az indoklást is. Nem akarom, hogy akár egyetlen irat is úgy hasson, mintha utólag igazítottuk volna egy előre meghozott döntéshez.

– Ez így korrekt. Én magam is végignézek mindent még egyszer.

Három nappal később az eljárás lezárult.

Megnyomtam a belső telefon gombját.

– Lilla, kérem, hívja be Gábort négy órára. És szóljon Nórának is, hogy legyen jelen.

– Rendben, Eszter.

Két perccel négy előtt Gábor már az ajtó előtt állt.

Kopogás nélkül lépett be.

Szürke öltöny volt rajta. Pont az az árnyalat, amelyet még az ügyvédnél folytatott tárgyalásainkról őriztem az emlékezetemben.

Amint meglátta Nórát, gúnyos félmosoly jelent meg az arcán.

– Tanút is hívtál? Alaposan felkészültél.

Nóra kihúzta magát.

– Gábor, én a HR-vezetőként vagyok jelen. A fegyelmi eljárás lezárásáról van szó.

– Persze. Itt most már minden kizárólag eljárásrend szerint zajlik.

A fotel felé intettem.

– Ülj le. Ez nem kétperces beszélgetés lesz.

– Inkább állok. Így legalább nem érzem úgy, mintha családi tanácskozásra rendeltek volna be.

– Családi tanácskozás köztünk már nincs. A mai beszélgetés kizárólag munkaügyi kérdés.

Sötét, nehéz tekintettel nézett rám.

– Akkor mondd.

Kinyitottam a mappát.

– Augusztus huszonnyolcadikán aláírtál egy kiegészítő megállapodást az egyik ügyféllel anélkül, hogy megszerezted volna a pénzügyi igazgató kötelező jóváhagyását.

Gábor vállat vont.

– Pontosan tudom, mit írtam alá. Ennek köszönhetően az ügyfél nem ment el tőlünk.

Nóra egyenletes hangon folytatta:

– Augusztus tizenkilencedikén írásban átvette az új jóváhagyási rendet, és az aláírásával igazolta, hogy megismerte.

Gábor felé fordult.

– Nóra, húsz éve értékesítéssel foglalkozom. A cég nem attól termel pénzt, hogy a pénzügyi igazgató minden egyes lapra rábiggyeszti a nevét.

Közbeszóltam:

– A cég ugyanígy nem az aláírások miatt veszít pénzt, hanem azoknak a döntései miatt, akik azt hiszik, minden szabálynál okosabbak.

Hirtelen felém kapta a fejét.

– Na, végre kezdődik az igazi előadás. Most akarod megmutatni, ki itt a főnök?

– Nem. Azt próbálom megérteni, miért írtál alá egy dokumentumot a szabály megkerülésével, miközben kilenc nappal korábban írásban elfogadtad ugyanezt a szabályt.

– Mert az ügyfél azonnali döntést várt.

– Azzal fenyegetett, hogy távozik?

– Az ilyesmit ritkán fogalmazzák meg hivatalos levélben.