— Júlia! — Petra hangja remegni kezdett a sértettségtől és a könnyektől. — Te ezt nem foghatod fel! Két gyereket nevelek! Egyedül maradtam velük! Tamás nevetséges összeget ad, abból lehetetlen megélni!

— Meg lehet, ha az ember nem otthon ül, és nem másokra vár — feleltem élesen. — Keress munkát. Bármilyet. Eladóként, felszolgálóként, ügyintézőként, ahol felvesznek.

— Én, a végzettségemmel, eladónak?! — visította már szinte. — Közgazdász vagyok! Kitűnő diplomával végeztem! Én nem fogok valami boltban állni egész nap!

— Akkor helyezkedj el közgazdászként — mondtam kimerülten. — Nekem mindegy. De tőlünk ne várj több pénzt.

— Gábor! — zokogott fel Petra. — Mondd már meg neki! A testvéred vagyok! Nem fordíthatsz hátat nekem! Anya…

— Anyát hagyd ki ebből — szólalt meg Gábor halkan. Láttam, hogy reszketnek az ujjai. — Ő is azt szeretné, ha végre a saját lábadra állnál.

— Áruló — sziszegte Petra. — Gyáva alak. Teljesen az ujja köré csavart, igaz? Miatta tagadod meg a saját húgodat?

Ekkor éreztem, hogy a bennem feszülő indulat átszakít valamit.

— Petra — mondtam nagyon csöndesen. A hangom olyan lett, hogy ő is elhallgatott. — Tényleg azt akarod, hogy segítsünk?

— Igen! Hát persze! Én csak…

— Akkor jól figyelj rám. Ha még egyszer pénzért telefonálsz nekünk, mindenkinek elmondom a családban. Anyádnak, Gábor anyjának, a nagynéniknek, a nagybácsiknak. Mindenkinek. Elmondom, kitől van valójában Nóra.

A csend úgy telepedett közénk, hogy a saját szívem dobbanását is hallani véltem.

— Mi? — suttogta Petra. — Mit beszélsz?

— Pontosan tudod, miről beszélek — néztem közben Gáborra, és láttam, ahogy kiszalad a vér az arcából. — Tamás mindent elmondott. Szeptemberben futottunk össze véletlenül a bevásárlóközpontban. Ivott, dühös volt, és kibukott belőle. Elmesélte, hogyan jött rá, hogy Nóra nem az ő gyereke. Hogy titokban DNS-vizsgálatot csináltatott. Hogy amikor sarokba szorított, te bevallottad. És azt is, hogy ezt képtelen volt megbocsátani, ezért ment el.

— Ez… ez hazugság — Petra hangja alig volt több levegőnél. — Tamás kitalálta. Bosszút akar állni, mert…

— Ne fáradj — szakítottam félbe fáradtan. — Nóra a volt főnöködtől van. Attól a férfitól, aki miatt annyi „túlóra” és „vidéki út” akadt akkoriban. Tamás rájött, beadta a válókeresetet, és elköltözött. A család meg azóta is azt hiszi, hogy ő egyszerűen nem bírta a felelősséget. Ő pedig hallgat, mert nem akarja összetörni a gyerekeket, és téged sem akar teljesen megalázni előttük. De ha továbbra is rajtunk akarsz élősködni, én nem leszek ilyen tapintatos.

— Júlia… — suttogta Gábor mellettem. — Te ezt tényleg megtennéd?

Felé fordultam. Az arca hamuszürke volt, a szeme tágra nyílt a döbbenettől.

— Igen — mondtam. — Tamás arra kért, maradjak csendben. Azt mondta, a gyerekek nem tehetnek semmiről, és nem akarja, hogy Márk és Nóra sérüljenek. Akkor megígértem neki, hogy nem szólok. De az még azelőtt volt, hogy a húgod úgy döntött, ránk telepszik, és fejőstehénnek néz bennünket.

A telefonból akadozó, nehéz lélegzetvétel hallatszott. Aztán Petra szipogott egyet.