— Na, ebben van a hordozható grill, a fiúk majd mindjárt összerakják — magyarázta Nóra lelkesen. — Ebben a dobozban a hús van, már tegnap este bepácoltuk, szerintem nagyon finom lesz. A szatyrokban hoztunk halat, sajtot, felvágottat, zöldféléket, gyümölcsöt… meg még ki tudja, mit pakoltam bele. Abban a nagy táskában meg minden van a teához: torta, sütemény, keksz, ostya, pillecukor. Ja, és teát meg kávét is hoztunk, nehogy hiány legyen belőle. A felnőtteknek való italokról sem feledkeztünk meg.

Ahogy csak sorolta és sorolta, Gábor és Eszter egyre nagyobb ámulattal nézték a vendégeket.

— Minek hoztatok ennyi mindent? — kérdezte Eszter mosolyogva, miközben végignézett a rengeteg ennivalón.

— Ugyan már! Nézz csak körül, hányan vagyunk. El fog fogyni minden — legyintett jókedvűen Nóra.

Aztán újabb meglepetés következett: előkerült egy szép baba Dórának, Márknak pedig egy játék teherautó.

— Tessék, gyerekek, ezt nektek hoztuk!

— Köszönjük! — kiáltották egyszerre, boldogan.

Ebben a pillanatban egy kisteherautó állt meg a kapu előtt, majd hangos dudaszó hallatszott.

— Ez meg ki lehet? — kapta fel a fejét Gábor. — Csak nem újabb vendégek? Talán eltévesztették a házszámot.

— Dehogy tévesztették el — nevetett Tamás. — Gyere csak, Gábor, kellene egy kis segítség a pakoláshoz.

Amikor a férfiak becipeltek az udvarra egy hatalmas kartondobozt, Nóra ünnepélyesebb hangra váltott.

— Eszter, most járunk nálatok először az új házban. Tamással úgy gondoltuk, nem jöhetünk üres kézzel. Ezért hoztunk nektek házavatóra egy mosógépet. Fogadjátok szeretettel, és szolgáljon benneteket sok-sok éven át.

— Ezt nem mondjátok komolyan! — döbbent meg egyszerre Eszter és Gábor. — Ez nagyon drága ajándék. Mi majd idővel megjavíttattuk volna a régit.

— Semmi sem drága, ha jó helyre kerül — felelte elégedetten Nóra. — Anyukám is mindig ezt mondja. Gábor és Tamás mindjárt be is kötik, mi pedig addig Eszterrel kipakoljuk az ételeket, és megterítünk.

A vendégek közben kíváncsian körbejárták az udvart és a házat, és szemmel láthatóan tetszett nekik, amit láttak.

— Ügyesek vagytok, komolyan mondom — jegyezte meg Nóra elismerően. — Nagyon jól döntöttetek ezzel a házzal. Ide még simán rendelhettek a gólyától egy-két gyereket.

— Jaj, ne is mondd! — nevetett fel Eszter. — Nekünk egyelőre ez a kettő is bőven elég.

Később, amikor már mindannyian az asztal körül ültek, Gábor szívből megköszönte a húgának és Tamásnak a nagylelkű, ráadásul nagyon is szükséges ajándékot.

— Én is csak csatlakozni tudok a férjemhez — mondta Eszter meghatottan. — Hatalmas segítség ez nekünk.

— Már egészen kikezdte a kezemet a sok kézi mosás — vallotta be Eszter, még mindig meghatottan. — Mi már nem úgy nőttünk fel, mint a nagyanyáink, nekünk ez bizony nem természetes.

— Várjatok csak, mert ezzel még nincs vége! — jelentette ki Nóra ünnepélyes hangon, és huncut mosollyal Eszterre nézett. — Eszterkém, ha jól emlékszem, két hete volt a születésnapod, igaz?

— Igen… — felelte Eszter kissé zavartan, mert fogalma sem volt, mire készül a sógornője.