Elmentek.

Azt hittem, ezzel vége.

Tévedtem.

Két órával később megérkeztek az első üzenetek.

Először Gábor nagynénje, Andrea írt:

„Igaz, hogy megígérted, kifizeted az esküvőt, aztán szándékosan megaláztad Petrát?”

Utána jött Csaba, az egyik unokatestvér:

„Azt beszélik, elvitted az anyósodat valami gazdag fickóhoz, hogy együtt nevessetek rajta.”

Aztán Gábor egyik unokahúga is üzent:

„Miért kellett ezt csinálnod? Ha van pénzed, igazán segíthettél volna.”

Ekkor értettem meg Erzsébet tervének második felét.

Elmesélte a saját változatát.

Az ő történetében én önként ajánlottam fel, hogy megszervezem az esküvőt, később meggondoltam magam, majd felbéreltem egy vagyonos férfit, hogy egy hamis meghallgatáson kellemetlen helyzetbe hozza Erzsébetet és Petrát, miközben mi jót szórakozunk rajtuk.

Természetesen az ő verziójából kényelmesen kimaradt az a foglalás, amelyet az én cégem nevében intéztek.

Ahogyan az a nagyjából 14 000 000 Ft-os összeg sem került szóba, amelyet az én beleegyezésem nélkül ígért oda.

És persze arról is hallgatott, hogy Márk sokkal szívesebben rendezte volna velem a kiadásait, mintsem hogy vállalja a saját adósságai következményeit.

– Ne válaszolj – kérlelt Gábor.

Csakhogy tizenegy év rendezvényszervezés után egy dolgot nagyon jól megtanultam: ha kétszáz ember között egyszer elindul egy pletyka, a csend nem mindig fojtja el. Néha éppen a hallgatás ad neki teret, hogy még nagyobbra nőjön.

Megnyitottam a családi csoportot.

Harmincnyolc új üzenet várt.

Erzsébet ezt írta:

„Igazából nem akartam megszólalni, mert még mindig nagyon fáj, ami történt. De Lilla megríkatta a lányomat, és úgy bánt velünk, mintha koldusok lennénk.”

Csak egyetlen mondattal reagáltam:

„Mivel úgy látom, már téma lett a dolog, megosztom a teljes képet, hogy senki ne félreértések alapján ítéljen.”

Először elküldtem Erzsébet üzenetének képernyőfotóját, amelyben közölte, hogy én fogom állni az esküvő költségeit.

Utána csatoltam a helyszíntől kapott e-mailt is, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a foglalást az én vállalkozásom nevében intézte.

Végül ezt írtam:

„Soha nem ígértem meg, hogy bármilyen esküvőt kifizetek. Amikor azt várták tőlem, hogy ingyen megszervezzem az eseményt, és még minden költséget is én vállaljak, felajánlottam, hogy készítek egy szabályos árajánlatot. Anyósom azonban úgy döntött, inkább mást híresztel.”

A Zoltánnal folytatott beszélgetés videóját nem küldtem el.

Még nem.

Öt percig teljes némaság lett a csoportban.

Aztán megszólalt az apósom, Ferenc.

Erzsébettől már évek óta külön élt, de a családi csoportnak továbbra is tagja maradt.

„Engedély nélkül foglaltál le egy helyszínt Lilla cégének nevében?”

Erzsébet válasza gyorsan érkezett:

„Tudtam, hogy ő el tudja intézni.”

Ferenc erre csak ennyit írt:

„Nem ezt kérdeztem.”

Az az unokatestvér, aki korábban engem hibáztatott, törölte az üzenetét.

Néhány pillanattal később ezt küldte:

„Rendben… így azért egészen másképp fest a történet.”

Ekkor Márk is belépett a beszélgetésbe.

„Én nem tudtam, hogy Erzsébet ezt csinálta.”

Petra azonnal rávágta:

„Márk, fogd be!”