Gábor ekkor közbeszólt.

— Anya, elég. Ha Petra nagy lagzit akar, akkor fizessék ki Márkkal együtt.

Erzsébet úgy meredt rá, mintha a fia éppen megtagadta volna a saját vérét.

— Amióta őt elvetted, már egyáltalán nem törődsz a családoddal.

Petra ekkor elővette a telefonját.

— Hát, akkor van egy kis gond. Anya ugyanis már bejelentette.

Felém fordította a családi csoport beszélgetését.

Erzsébet üzenete ott virított a kijelzőn:

„Család, készüljetek! Lilla és Gábor megajándékozza Petrát azzal az esküvővel, amit megérdemel. Nagyjából 14 000 000 Ft értékben! Felejthetetlen lesz!”

Alatta több mint negyven gratuláció sorakozott.

De a java csak ezután következett.

Pár másodperccel később e-mail érkezett az egyik legdrágább kerthelyszíntől, amellyel a cégem rendszeresen dolgozott.

„Ezúton visszaigazoljuk az Erzsébet Ramírez asszony által, a Lilla Torres Rendezvények nevében kezdeményezett foglalást. Függőben lévő előleg: 2 400 000 Ft.”

Az anyósom elégedetten elmosolyodott.

— Látod? Most már úgysem léphetsz vissza.

Abban a pillanatban megértettem, hogy egy egyszerű „nem” itt már kevés lesz.

Erzsébetnek fogalma sem volt róla, mi vár rá ezután.

2. rész

Másnap reggel felhívtam a helyszínt, és töröltettem a jogosulatlan foglalást. Kértem őket, hogy a jövőben minden olyan megkeresést zároljanak, amely a cégem nevében érkezik, ha nem közvetlenül tőlem származik.

Ezután tárcsáztam Zoltán Salgado számát.

Zoltán úr valaha az egyik legjobb ügyfelem volt. Hatvan körül járt, bevásárlóközpontok építéséből szerzett komoly vagyont, és két dolgot szeretett igazán szenvedélyesen: a nevetségesen drága kávét, valamint azt, amikor a pofátlan embereket a helyükre tehette.

Miután elmeséltem neki az egész történetet, három másodpercig csendben maradt.

Aztán hangosan felnevetett.

— Hozd el őket holnap hozzám.

Még aznap délután felhívtam Erzsébetet és Petrát.

— Ismerek egy vállalkozót, aki fiatal párokat támogat — mondtam. — Néha akár teljes esküvőket is finanszíroz.

Petra szeme felragyogott.

— Teljesen teljesen?

— Akár húszmillió forintig is, ha úgy látja, hogy a pár megérdemli.

Erzsébet majdnem felpattant a kanapéról.

— Tudtam én, hogy lehet veled értelmesen beszélni!

Figyelmeztettem őket, hogy Zoltán kissé különc ember, és személyesen szokott elbeszélgetni azokkal, akiket támogatásra érdemesnek tart.

Másnap megérkeztünk az irodájába Szegeden.

Sötét fa burkolatok.

Bőrfotelek.

Drága műalkotások.

A falon pedig egy hatalmas fénykép, amelyen Zoltán éppen kezet fogott egy vállalkozói szövetség korábbi elnökével.

Petra gyorsan megigazította a haját.

Erzsébet felvette a legelőkelőbbnek szánt mosolyát.

Zoltán belépett, de nem köszöntötte őket udvariaskodva.

— Tehát azt szeretnék, hogy egy idegen ember kifizesse az esküvőjüket.

Erzsébet arca megrándult.

— Én azért nem pontosan így fogalmaznék.

— Én viszont igen.

Leült az íróasztala mögé.

— Van egy szabályom. Nem adok pénzt olyanoknak, akik nem bizonyítják be, hogy képesek felelősen gondolkodni. Első feladat: Petra, három perc alatt adja el nekem a vőlegénye állítólagos üzleti ötletét.