„Már mindenkinek megígértem a családban, hogy te fizeted Petra esküvőjét” kijelentette az anyósom a nappalinkban, én pedig nemet mondtam
Felháborító, hogy ennyire önzőnek bizonyultak.
Az anyósom az egész rokonság előtt kijelentette, hogy én állom a sógornőm esküvőjének nagyjából tizennégy millió forintos költségét — anélkül, hogy valaha is megkérdezte volna, beleegyezem-e. Amikor visszautasítottam, önzőnek nevezett, majd még egy esküvői helyszínt is lefoglalt a cégem nevében. Nem kezdtem vele ordítozni. Ehelyett azt mondtam, bemutatom őket egy állítólagos jótevőnek… csakhogy a beszélgetés kellős közepén megszólalt a vőlegény telefonja.
1. rész
— Már mindenkinek megígértem a családban, hogy te fizeted Petra esküvőjét. Úgyhogy ne hozz olyan helyzetbe, mintha hazudoztam volna.
Ezek voltak Erzsébet, az anyósom első mondatai, amint belépett a debreceni lakásunk ajtaján.
Olyan természetességgel közölte, mintha csak arról szólna, hogy megjött a vízszámla. Nem pedig arról, hogy az én megtakarításaim fölött rendelkezett, ráadásul úgy, hogy még csak meg sem kérdezett.
Mögötte feltűnt Petra, a sógornőm, és széles vigyorral nézett rám.
— Férjhez megyek! — csilingelte, majd magasba emelte a kezét, hogy megmutassa az apró gyűrűt az ujján.
A férjemre, Gáborra pillantottam.
Hét éve voltunk házasok. Ezalatt átéltünk már olyan születésnapokat, amelyek családi veszekedésbe fulladtak; karácsonyokat, amikor Erzsébet döntötte el, ki árulta el éppen a famíliát; és olyan kölcsönöket is, amelyeket Petra soha nem adott vissza.
De ez most mindenen túlment.
— Gratulálok — mondtam végül. — Ki a vőlegény?
— Márk.
Ismertem a fiút.
Egy alkalmazáson keresztül csomagokat kézbesített, és három éve hangoztatta, hogy már csak egy hajszál választja el attól, hogy elindítsa a „forradalmi platformját”.
— És mikorra tervezitek az esküvőt? — kérdeztem.
Erzsébet közben úgy telepedett le a nappalinkban, mintha legalábbis az ő tulajdona volna.
— Márciusra. Valami elegánsat szeretnénk. Kerthelyszínt, háromfogásos vacsorát, fotóst, élőzenét, DJ-t, desszertasztalt, hidegtűzijátékot… nagyjából kétszáz vendéggel.
Tizenegy éve foglalkoztam rendezvényszervezéssel.
Pontosan tudtam, mennyibe kerül egy ilyen lista.
— Rendben — feleltem higgadtan. — Holnap küldök nektek egy árajánlatot. Mivel család vagytok, a saját díjamból tudok adni tíz százalék kedvezményt.
Erzsébet szeme elkerekedett.
— Árajánlatot?
Petra arcáról abban a pillanatban lefagyott a mosoly.
— Lilla, ne nevettess már. Ugye nem gondolod komolyan, hogy pénzt kérnél tőlünk?
— De. Mert ez a munkám.
Erzsébet tenyere csattant az asztalon.
— Neked ajándékba kellene adnod neki az esküvőt!
Egy másodpercig komolyan azt hittem, rosszul hallok.
— Tessék?
— Te keresel a legjobban mindannyiunk közül. Gábor műszakvezető az üzemben, neked meg ott az ügynökséged, ismered az összes szolgáltatót… Ráadásul neked is megéri. Elmondhatod, hogy te szervezted az esküvőt. Ingyen reklám.
Éreztem, ahogy elönti az arcomat a forróság.
— Gondolom, az étterem is elfogadja majd fizetségként a „reklámot”.
— Jaj, Lilla — sóhajtott Erzsébet. — Nálad tényleg minden a pénz körül forog.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz