— Idehordott mindenféle fölösleges kacatot! Naponta jönnek a futárok a dobozokkal. Nem sok kell, és a vásárlásaitoktól már mozdulni sem lehet majd itt!

Katalin beledobta a rongyot a mosogatóba, és leöblítette a kezét a csap alatt.

— Ezeket mind én fizettem ki. És a lakást is én takarítom.

— De az én lakásomban laksz!

Az após fontoskodva kihúzta magát, majd megigazította az inge gallérját.

— Öt évvel ezelőtt megsajnáltalak benneteket, és befogadtalak titeket! Hogy ne albérletekben tengődjetek, és ne idegeneknek szórjátok a pénzt!

— Ez alatt az öt év alatt mi tettük rendbe ezt a lakást — emlékeztette száraz hangon Katalin.

— Kicseréltük a vezetékeket, újratapétáztunk, a padlót is felújítottuk.

— Csak tönkretettetek mindent!

László odalépett a porszívóhoz, és látványosan odébb pöccintette a lábával, közelebb a falhoz. A műanyag ház csikorgó, kellemetlen hangot adott, ahogy végighúzódott a járólapon.

— Raktárt csináltatok az én lakásomból!

Tamás bűntudatosan megrándította a vállát, aztán megint eltűnt a szobában.

Másnap újabb veszekedés robbant ki, ezúttal a hűtő előtt.

Katalin éppen a bevásárlószatyrokat pakolta ki. A termékeket dobozokba rendezte, a hűtő polcain próbált helyet találni mindennek. László a háta mögött állt, olyan közel, mintha minden mozdulatát ellenőrizni akarná.

— Már megint elfoglaltad az egész hűtőt?

— Egy hétre vettem ennivalót. A fiúknak kell hús, túró, joghurt.

— És én hová tegyem a lábasomat?

Meglengetett egy kisebb alumíniumedényt, amelynek alján még maradt egy kevés az előző napi levesből.

— A felső polcon van hely. Oda gond nélkül befér.

— A saját otthonomban szorítotok ki!

László hangja élesebbé vált.

— Már a helyért is harcolnom kell! Telepakoljátok büdös sajtokkal, mindenféle úri falatokkal, nekem meg egy egyszerű fazéknak sincs helyem!

Katalin szó nélkül arrébb tolta a tojásos dobozt.

— Tegye ide.

— Még szívességet is teszel nekem? Itt, az én területemen?

Nagy csattanással betuszkolta az edényt a polcra.

— Fel nem fogom, minek ennyi ételt vásárolni. Csak esztek meg esztek. Szórjátok a pénzt a semmire.

— A saját fizetésemből vettem.

— És a rezsit ki fogja állni?

— Azt is én fizetem. Ezt maga pontosan tudja. Az összes csekk a konyhaasztal fiókjában van.

László lenézően legyintett.

— Ismerem én azokat a befizetéseket! Bedobtok valamennyit, közben egész nap folyik nálatok a víz!

Katalin hirtelen becsapta a hűtő ajtaját, és egy szó nélkül bement a szobába.

Két nappal később a fürdőszobában folytatódott a háború.

Katalin a piszkos ruhákat rakta be az új mosógépbe, amelynek fényes, fémes ajtaja még szinte újnak tűnt. Az apósa megjelent a küszöbön, és elégedetlenül összevonta a szemöldökét.

— Már megint mosol?

— A gyerekek összekoszolták magukat a sétán — felelte nyugodtan. — Ki kell mosni a ruháikat.

— Pörög a vízóra!

László ingerülten a folyosó irányába mutatott.

— Megállás nélkül folyik a víz! Van fogalmad róla, mekkora számla jön majd?

— A vizet én fizetem. Teljes egészében.

Katalin becsukta a mosógép ajtaját, majd felegyenesedett.

— És a csövek? Azokat is a ti gépeitek teszik tönkre! Ez a monstrum centrifugáláskor ugrál, egyszer még feltöri a csempét!