„Tamás?” László rekedten, kétségbeesetten kérdezte az üres, kifosztott lakás csendjébe
Nyomasztó hiány és reménytelen csend, felkavaró látvány.
László nehézkesen átlépte a lakás küszöbét, aztán váratlanul megtorpant, mintha a cipője beleragadt volna a padlóba.
Az előszoba különös, szinte ijesztő ürességgel fogadta. A csupasz falakról minden apró nesz visszapattant, és tompa visszhangként tért vissza hozzá.
Nyoma sem volt a magas, sötét fából készült cipősszekrénynek. Eltűnt a puha lábtörlő is, amely mindig az ajtó mellett feküdt. A masszív keretes, nagy tükör sem lógott már a helyén, pedig László indulás előtt szinte mindig ott igazította meg a gallérját, és ott simította hátra a haját.
Zavarodottan pislogott néhányat.
Egy pillanatra komolyan azt hitte, rossz emeletre jött fel, és véletlenül valaki más ajtaját nyitotta ki.
Óvatosan tett előre pár lépést.
A talpa alatt kellemetlenül nyikorgott a fedetlen beton, amelyet régi ragasztó beszáradt, foltos maradványai tarkítottak.
Az előszobából egyenesen belátott a konyhába.
Ott is ugyanaz a sivár üresség uralkodott.
Hiányzott a tágas, üveglapos asztal, amely mellett László minden reggel megitta a kávéját. Nem volt sehol a fehér konyhabútor sem, azokkal a finoman csukódó ajtókkal. A beépített főzőlap helyén csak egy koszos mélyedés maradt, amelyből szürke pókhálóval bevont, öreg öntöttvas csövek meredeztek.
László lassan átment a nappaliba. Cipője végigcsúszott a kopott linóleumon, amelyet korábban egy nagy szőnyeg takart el.
A kifakult, sárgás tapétán világos téglalap rajzolódott ki élesen: ott függött nemrég még a lapos tévé.
A nehéz bőrkanapé helyén csupán egy poros reklámújság leszakadt darabja hevert a padlón.
A falakból színes vezetékek lógtak ki.
Még a kapcsolókról és konnektorokról is leszedték a műanyag kereteket.
— Tamás? — szólt bele László a lakás csendjébe.
A hangja szokatlanul rekedtnek és elesettnek tűnt.
Senki nem felelt.
Csak a szomszéd lakásból szűrődött át közönyösen egy televízió halk motyogása.
Pedig alig három héttel korábban ebben az otthonban még minden a megszokott rend szerint zajlott.
Katalin a konyhaasztal mellett állt, és nedves ronggyal gondosan letörölte a lapját, miközben a morzsákat a másik tenyerébe söpörte.
László a konyha közepén állt, szélesen terpesztett lábbal, két kezét a csípőjére támasztva.
— Már megint rendetlenséget csináltatok az én területemen!
Katalin még csak hátra sem fordult.
— Ez egy takarítógép, László.
Az após kinyújtotta száraz ujját, és a fényes, fekete készülékházra mutatott, amely szépen betolva állt egy üres sarokban.
— Régebben ebben a lakásban legalább közlekedni lehetett!
— Nincs útban senkinek. Közvetlenül a fal mellett van.
— Elveszi a helyemet!
A folyosóról óvatosan bekukkantott Tamás.
Görnyedt tartással, otthoni pulóverben állt meg, és bűntudatosan nézett előbb az apjára, majd a feleségére.
— Apa, teljesen jó helyen van. Katalin a saját pénzéből vette, hogy kitisztítsa vele a szőnyegeket. A tieidet is.
— Majd én eldöntöm, mi van jó helyen az én házamban, és mi nincs!
László erősen rácsapott a tenyerével az ablakpárkányra.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz