Márkban ekkor hirtelen valami kiengedett. Mintha végre levegőhöz jutott volna. Hála az égnek, gondolta. Réka most mellém állt.

— Rendben, rendben, értem — felelte már valamivel könnyedebb hangon. — Akkor ebből mi teljesen kimaradunk.

— Pontosan — bólintott Réka határozottan. — És még valami: a jövőben az anyád problémáit nem hurcolod be ide közénk. Ha mégis megpróbálod, nagyon rövid beszélgetésünk lesz. Világos?

— Igen, persze. Teljesen világos.

— Na, így már beszélhetünk — enyhült meg Réka arca szinte egyik pillanatról a másikra. Újra az a meleg, kedves nő állt előtte, akit Márk ismert. — Most viszont tényleg mennem kell a fellépésre. Szeretlek. Későn érek haza.

Gyors puszit nyomott a szájára, felkapta a táskáját, és már ki is sietett az ajtón.

Márk néhány másodpercig mozdulatlanul állt a lakás közepén. Úgy érezte, mintha egy hatalmas súlyt vettek volna le róla. Talán tényleg csak erre volt szükségem, gondolta. Hogy valaki kimondja helyettem is. Réka pontosan látja, hol a határ. Többé nem megyek oda egyedül anyához. Ezt most már neki kell rendbe hoznia.

Epilógus. Egy év múlva

Márk egy irodaház földszintjén működő kis kávézóban ült. Lassan kortyolta a kávéját, közben a telefonján futotta át a híreket. Az ablak túloldalán csendesen szemerkélt az őszi eső, ő azonban régen nem érzett ilyen nyugalmat.

Erika Andrejevna végül egy évvel korábban eladta a lakását. Az összeg nem volt elég arra, hogy minden tartozását teljesen rendezze, de a bank hajlandó volt új fizetési ütemezést adni neki. A város peremén bérelt egy apró garzont, és portásként kapott munkát egy iskolában. A természete persze mit sem változott, gondolta Márk, de legalább már nem hívogatja naponta szemrehányásokkal.

A telefonja halkan megrezzent. Réka írt.

„Kicsim, ma elhúzódik a próba. Vacsora a hűtőben. Szeretlek ❤️”

Márk elmosolyodott. Végre megtalálták a saját egyensúlyukat. Réka továbbra is rengeteget dolgozott, de mostanra mindketten megértették: a család nem azt jelenti, hogy az ember állandóan a másik mellett ül. Sokkal inkább azt, hogy tudja, van egy hely, ahová bármikor hazatérhet.

Talán tényleg itt lenne az ideje komolyan beszélni a gyerekről, futott át rajta, miközben kiitta a kávé utolsó kortyát.

Odakint egyre sűrűbben esett, Márk mégsem kapkodott. Hosszú évek óta először jólesett neki egyszerűen csak ülni, nézni az esőt, és a jövőre gondolni.