— Rendben… — mondta végül alig hallhatóan.

— Tessék?

— Azt mondtam, rendben! — vágta rá élesen, jóval hangosabban. — Beszélek Rékával. Megpróbálunk kitalálni valamit, hátha van még más út, amivel a te lakásod is megmaradhat, és az övé sem kerül veszélybe. De ne várj tőlem csodát, anya! Ha nem találunk megoldást… — mély levegőt vett —, akkor onnantól neked kell viselned a következményeket. Most segítek utoljára. Utoljára, érted?

— De… Márk… én… én mégiscsak az anyád vagyok… — Erika egy szempillantás alatt hangnemet váltott; a keménység helyét nyöszörgő, sértett panasz vette át.

— Igen, az vagy. Az anyám. Csakhogy nekem is van életem, amit szeretnék végre nyugodtan élni, te pedig újra és újra olyan helyzetekbe rángatsz bele, amikhez semmi közöm. Most még egyszer melléd állok. De ez az utolsó alkalom. Pont.

Erika magában elégedetten felsóhajtott. Megvan.

Márk úgysem hagyná magára a saját anyját. Lehet, hogy most dühös, lehet, hogy ellenkezik, de a végén úgyis engedni fog. Mindig enged. Csak meg kell találni rajta azt a pontot, ahol elég erősen lehet nyomni.

Ötödik fejezet: Frontvonal a lakásban

Amikor Márk hazaért, Rékát a hálószobában találta, egy félig kiforgatott gardrób közepén. A felesége úgy söpört végig a szobán, akár egy kisebb forgószél: ruhák, blúzok, sálak és övek repültek ki egymás után a szekrényből, mintha hadat üzent volna az egész ruhatárának.

— Mit művelsz? — kérdezte Márk, és megpróbált valami mosolyfélét erőltetni az arcára.

— Egy óra múlva értem jönnek, indulnom kell a koncertre — felelte Réka, fel sem pillantva a keresgélésből. — Kellene egy széles öv ehhez a ruhához. Idén annyit fogytam, hogy minden lóg rajtam.

Persze. Megint munka, fellépés, rohanás… — futott át Márk fején fáradt keserűséggel.

— Jó… akkor keress nyugodtan, nem tartalak fel — mondta, és már fordult volna kifelé.

Réka azonban azonnal megérezte, hogy valami nincs rendben.

— Miért van ilyen arcod? Történt valami bent?

— Bárcsak a munkahelyemen történt volna! — szakadt ki belőle.

Réka ekkor végre abbahagyta a kutatást, és kérdőn felvonta a szemöldökét.

— Akkor hol? Látom rajtad, hogy baj van, csak még nem tudom, mekkora.

— Anyámmal — roskadt le Márk a fotelbe. — Minden más rendben lenne. Tényleg. Csak ő… ő az a pont az életemben, ahol mindig sebezhető maradok. És ezt pontosan tudja. Ki is használja, amikor csak akarja.

— Márk, ő az anyukád — ült le mellé Réka egy pillanatra. — Ez természetes. Az ember lehet akárhány éves, a szülei akkor is olyan helyen tudják megérinteni, ahol más nem.

— Nálam ez nem egy érzékeny pont. Inkább egy egész sebhely.

— Ne mondd ezt. Az én szüleim is tudnak néha olyat mondani vagy csinálni, hogy legszívesebben falnak mennék. Ez még nem—

— A te anyád összejött már valaha egy olyan férfival, aki nyakig ült az adósságban? Vett fel hitelt a saját lakására, csak hogy kifizesse annak az embernek a tartozásait? Aztán amikor a fickó tisztára mosatta magát vele, egyszerűen eltűnt az életéből?

— Te jó ég… — Réka arca megfeszült, mintha egy pillanat alatt megdermedt volna.