Pontosan, mint mindig — gondolta Márk fanyarul. Anyja világában minden pofonegyszerű, minden csak akarat kérdése. Csakhogy sosem neki kell együtt élnie a következményekkel.

— Talán ott kezdődött a gond, hogy nem kellett volna jelzáloggal megterhelni a lakást azért a hatalmas kölcsönért, amit annak a régi pasidnak az adósságaira vettél fel — mondta hirtelen. A szavai élesen, szinte akaratlanul szakadtak ki belőle. — Annak, aki aztán, amint mindent kifizettél helyette, fogta magát és lelépett.

A szobára sűrű, nyúlós csend borult. Olyan nehéz lett a levegő, mintha egyszerre elfogyott volna belőle az oxigén. Erika előbb elsápadt, majd vér szökött az arcába.

— Te most az anyádat akarod megtanítani arra, hogyan kellett volna élnie? — sziszegte, és Márk rögtön megértette, hogy túllépett egy láthatatlan határt. — Előbb a saját házad táján söprögess! Elvettél valami akárkit, egy énekesnőt, akinek a fellépései meg a karrierje fontosabbak, mint a család! Fontosabbak, mint a mi bajaink! És még te mersz nekem arról beszélni, hogy én rossz döntéseket hoztam?

Jaj, csak ezt ne… — villant át Márk fején. Már megint Rékát veszi elő.

Harmadik rész. Pajzs és ellentámadás

— Miért kell már megint a feleségemet bántanod, anya? — Márk hirtelen talpra állt.

Ujjai görcsösen ökölbe záródtak. Valahányszor Rékát érte egy újabb sértés, Márk úgy érezte, mintha ostorcsapás hasítana végig rajta.

— Ő soha egyetlen rossz szót nem szólt rólad! — tört ki belőle. — Amikor szóba kerülsz, még csak nem is fintorog, nem gúnyolódik, nem ítélkezik! Nem tudnád végre békén hagyni? Muszáj mindig belerángatnod mindenbe? Muszáj mindig őt mocskolnod?

— Majd ha eljön az ideje, hogy hallgassak, hallgatni fogok, emiatt ne félj! — Erika szája szélén fagyos mosoly jelent meg. — De amíg úgy tesz, mintha a fellépései meg a kis karrierje fontosabb lenne a családunknál, addig tőlem ne várjon tiszteletet.

— És mégis mit kellene tennie, hogy kiérdemelje? — Márk torka összeszorult. — Térden csúszva járuljon eléd, hogy engedélyt kérjen levegőt venni? Vagy költözzön ide hozzád cselédnek? Anya, fejezd már be ezt az ósdi, nyomorult gondolkodást! Attól, hogy a nagymama annak idején nem hagyott téged élni, neked még nincs jogod pokollá tenni az én feleségem életét!

Erika hosszan, szinte fürkészve nézett rá. Látta, hogy taktikát kell váltania. Márk más lett. Már nem az a fiú állt előtte, akit egyetlen mondattal sarokba lehetett szorítani. Megtanult ellenállni, és ez különös módon még fel is élénkítette. Kihívást érzett benne. Réka pedig, az a makacs meny, még csak nem is adott neki igazi kapaszkodót: sosem támadt rá nyíltan, sosem alázkodott meg, egyszerűen csak távol maradt. Talán éppen ez tette annyira elviselhetetlenné.

— Hogy én miként bánok a feleségeddel, azt majd én döntöm el, Márk — szólalt meg végül Erika, rövid hallgatás után. — Nem te fogsz engem kioktatni az életről.

Negyedik rész. Végső követelés

— Ebben igazad van, nem az én dolgom lenne — felelte Márk, és hirtelen úgy érezte, mintha az évek óta cipelt fáradtság egyszerre szakadt volna rá. — Csakhogy akik megtaníthattak volna normálisan élni, azok vagy már nincsenek köztünk, vagy régen megszakítottak veled minden kapcsolatot. Te előbb a saját régi kapcsolataid miatt omlottál össze, aztán annak a következményeit velünk fizetteted meg. Utána az én életembe hoztad át ezt a mérget. Most pedig Rékát is bele akarod húzni ugyanabba a mocsárba.