– Azt mondtam, segíteni kell.

– Azt viszont nem mondtam, hogy már ma beköltözhetnek.

– Akkor legfeljebb egy kicsit előrébb hoztam a dolgot.

Júlia szárazon felnevetett. Ez a „kicsit” különösen tetszett neki.

Előző este Erzsébet asszony azonnal felhívta a fiát, miután beszélt Lillával. A lánya elpanaszolta, hogy a normális albérleteket pillanatok alatt elviszik, ők pedig Andrással nem akarnak magasabb díjat fizetni a régi tulajdonosnak.

Erzsébet asszony fejében a megoldás szinte abban a másodpercben megszületett.

Gábornak nagy háza van.

Három hálószobával.

Udvarral.

Autóval be lehet járni a városba.

A gyerekeknek nyáron amúgy is egészségesebb a friss levegő.

És ami a legfontosabb: nem kerül semmibe.

Gábor, amikor meghallotta, milyen gondba került a húga, csak ennyit mondott:

– Persze, segíteni kell.

Ő ezen azt értette, hogy este vagy másnap reggel leül Júliával, átbeszélik a helyzetet, és közösen kitalálják, pontosan milyen segítséget tudnak adni.

Erzsébet asszony azonban csak a mondat első felét hallotta meg.

Tíz perccel később már Lillát hívta.

– Pakoljatok. Nyár végéig ellesztek Gábornál.

– Júlia ebbe biztos beleegyezett? – kérdezte azért Lilla.

– Ugyan mi kifogása lenne? Ott az a nagy ház.

Lillának ennyi elég volt.

Nem telefonált Júliának. Nem kérdezett rá a bátyjánál sem. Nem érdeklődte meg, hogy a házigazdák valóban készen állnak-e majdnem egy hónapra befogadni négy embert.

Estére Lilla és András már csomagoltak.

Reggelre az egyik autóba bekerültek a ruhák, a gyerekholmikkal teli dobozok, András laptopja, az ágyneműk és két bicikli. A másik kocsiba ment a maradék táska meg az összecsukható íróasztal, mert András távmunkában dolgozott, és úgy tervezte, hogy majd berendez magának egy kis munkaállomást valamelyik szobában.

Sőt Lilla még arra is szakított időt, hogy néhány rendelésnél átírja a szállítási címet.

A következő napokban több internetes csomagnak már Júlia házához kellett volna érkeznie.

A leendő vendégek közül senkinek sem jutott eszébe, hogy erről a ház tulajdonosát is illene értesíteni.

– Hiszen nem idegenekről van szó – magyarázta közben Erzsébet asszony. – Nálatok bőven van hely. Szeptemberig kibírjátok valahogy, Lilláék pedig addig félretesznek egy kis pénzt. Utána nyugodtan keresnek másik lakást.

Júlia a rongyot a festékesdoboz pereméhez támasztotta, majd figyelmesen az anyósára nézett.

– És maguknál miért nem lakhatnak?

– Nálam?

Erzsébet asszony még saját magára is rábökött.

– Igen. Magának háromszobás lakása van.

– Júlia, azért ne hasonlítsuk már össze! Az enyém egy átlagos városi lakás, ez meg itt egy ház.

– Három szoba ott is van?

– Van, de a gyerekeknek szűk lenne.

– Két felnőtt és két gyerek elfér egy háromszobás lakásban.

– András otthonról dolgozik. Neki csendre van szüksége.

– Akkor az egyik szobát megkaphatja András.

Erzsébet asszony homloka összeráncolódott.

– És én hol legyek?

– A saját otthonában.

Gábor félrefordította az arcát, hogy elrejtse a kéretlen mosolyt, de az anyja rögtön észrevette.

– Neked ez mulatságos?

– Nem, anya.

– Nekem is kell a nyugalom! Hozzászoktam, hogy egyedül élek. A gyerekek reggeltől estig lármáznak, rohangálnak. András folyton telefonál meg beszél munka közben. Lilla meg a táskáival mindent elfoglal. Három nap alatt megőrülnék.