– Kellemetlen helyzet – mondta akkor Júlia. – Remélem, hamar találnak valami másik lakást.

– Anya is nagyon aggódik miattuk – felelte Gábor.

Ezzel a téma lezárult.

Arról egyetlen szó sem esett, hogy másnap reggel egy család érkezik majd a kapuhoz bőröndökkel, dobozokkal és gyerekbiciklikkel.

Ha Erzsébet asszony legalább fél órával később toppan be, Júlia talán már Gábortól hallotta volna a folytatást. Az anyósa azonban úgy döntött, mindenkit megelőz.

A ház, amelynek kapuja előtt most a beengedésre várt, Júlia tulajdona volt.

A telket néhány éve a nagyapjától örökölte. Akkor még egy öreg, kicsi ház állt rajta, amely állandó lakhatásra már teljesen alkalmatlannak bizonyult. Júlia eleinte csak fel akarta újítani, de miután szakemberekkel beszélt, belátta, hogy ésszerűbb mindent az alapoktól újrakezdeni.

Elintézte a szükséges papírokat, a régi épületet lebontották, és a helyén lassan felépült az új ház.

Az építkezés sokáig húzódott. Júlia nem akarta egyetlen szezon alatt mindenáron befejezni. Amikor a főbb munkák elkészültek, eladta a városi egyszobás lakását, és az árát a ház befejezésére fordította.

Így lett rendes konyha, fűtés, fürdőszoba, három hálószoba és egy tágas nappali. Néhány hónappal később Júlia végleg kiköltözött a városból.

A távolság nagyjából negyven kilométer volt. Napi ingázáshoz nem éppen ideális, de Júliának megért ennyit a csend, a saját kert és az, hogy reggelente ne egy közös lépcsőházba lépjen ki, hanem az udvarára.

Gábor akkor még nem volt része az életének.

Később ismerkedtek meg, amikor Júlia elvitte az autóját az esedékes szervizre. Gábor munkafelvevőként dolgozott a műhelyben. Mindent érthetően magyarázott, nem beszélt lekezelően, és nem próbált felesleges javításokat rásózni. A második látogatás után elkérte a telefonszámát.

Majdnem egy évig csak találkozgattak.

Aztán Gábor odaköltözött Júliához. Pár hónap együttélés után kiderült, hogy kettesben is jól működnek, és csak ezután házasodtak össze.

Gábor soha nem tett úgy, mintha ne lenne tisztában a tulajdonviszonyokkal. Pontosan tudta, honnan származik a telek, milyen pénzből fejeződött be a ház, és kinek a neve szerepel a tulajdoni lapon.

Éppen ezért Júliát most kétszeresen is meghökkentette az egész helyzet.

Ekkor meghallotta, hogy kinyílik a bejárati ajtó.

Gábor pólóban és otthoni nadrágban lépett ki a tornácra. Ránézett az anyja autójára, és az arcáról azonnal leolvasható volt, hogy mindent megértett.

– Anya, te már itt vagy?

– Miért vártam volna? – vágta rá Erzsébet asszony. – Lilla mindjárt megérkezik. Ti meg még semmit sem készítettetek elő.

Júlia a férje felé fordult.

– Tudtad, hogy a húgod ma ideköltözik augusztus végéig?

Gábor csak egyetlen másodpercig hallgatott, de Júliának ez is bőven elég volt.

– Tegnap anya telefonált…

– Nem azt kérdeztem, ki telefonált.

– Tudtam.

Júlia lassan bólintott.

– Érdekes.

– Júlia, reggel akartam beszélni veled.

– Most reggel van.

– Fél órája ébredtem.

– Lilla pedig már úton van.

Gábor az anyjára nézett.

– Anya, megmondtam neked, hogy előbb beszélek Júliával.

– Ugyan, miről kellene itt beszélni? – csodálkozott Erzsébet asszony. – Te magad mondtad, hogy segíteni kell a húgodnak.