„Nyissátok ki a kaput, Lilla már úton van a férjével meg a gyerekekkel!” jelentette be derűs hangon Erzsébet asszony, míg Júlia döbbenten megmerevedett a kerti padnál
Ez igazságtalan, megalázó és mélységesen sértő.
– Nyissátok ki a kaput, Lilla már úton van a férjével meg a gyerekekkel! – jelentette be derűs hangon Erzsébet asszony az autóból.
Júlia mozdulatlanul állt a kerti pad mellett, kezében az ecsettel.
Reggel kilenc óta fojtogató volt a hőség. Az augusztusi nap hátulról tűzött rá, a frissen felkent festék fényesen csillogott a faléceken, a fűben pedig ott hevert a csavarhúzó, amellyel munka előtt meghúzta a kilazult rögzítéseket.
Az anyósa kocsija odakint állt meg, pontosan a zárt kapu előtt. Erzsébet asszony még arra sem vette a fáradságot, hogy kiszálljon. Leengedte az ablakot, és türelmetlen kézmozdulattal a kiskapu felé intett.
– Júlia, hát mire vársz? Nyisd már ki. Beállok az udvarra. Lilla úgy negyven perc múlva itt lesz.
Júlia keresztbe fektette az ecsetet a festékesdoboz tetején.
– Miért jön ide Lilla az egész családjával?
– Hogyhogy miért? Lakni.
Erzsébet asszony olyan természetességgel mondta ezt, hogy Júlia egy pillanatig azt hitte, félrehallotta.
– Hol lakni?
– Hát itt. Nálatok.
– A férjével és a gyerekeivel együtt?
– Csak nem hagyja őket a városban – nevetett fel az anyósa. – Nyári szünet van, jó az idő, a gyerekeknek meg itt aztán igazán van helyük rohangálni.
Júlia egy festékes ronggyal letörölte az ujjairól a fehér foltokat.
– Mennyi időre jönnek?
– Augusztus végéig. Vagy talán hamarabb elmennek, ha gyorsan rendeződik a dolog. Nyisd már ki, kérlek, a nap egyenesen a szemembe süt.
Júlia a kapura nézett, aztán vissza az anyósára.
– Nem. Előbb szeretném tudni, mióta számít eldöntött ténynek, hogy Lilla családja augusztus végéig az én házamban fog lakni.
Erzsébet asszony mosolya érezhetően megfakult.
– Gábor nem mondott neked semmit?
– Tegnap annyit említett, hogy Lillának gondjai vannak az albérlettel.
– Na látod.
– Ennyit. Semmi többet.
– Akkor biztos nem jutott a végére.
– Lilla cuccokkal telerakott autóját elnézve kicsit késő már a történet végét elmesélni.
Erzsébet asszony végre leállította a motort.
– Júlia, ne csinálj ebből ügyet. Mindjárt kijön Gábor, és szépen elmagyaráz mindent.
Júlia azonban ekkorra már pontosan értette a lényeget: valaki úgy állította össze a tervet, mintha az ő beleegyezése csupán egy utólagos, ráadásul teljesen elhanyagolható részlet volna.
Gábor előző este valóban beszélt a húgáról. A verandán vacsoráztak, amikor felhívta az anyja. A beszélgetés után a férje közölte, hogy Lilla összeveszett a lakás tulajdonosával.
Gábor húga már évek óta bérelt lakást a férjével, Andrással, valamint két gyerekükkel, a kilencéves Márkkal és a hatéves Nórával. A környék minden szempontból megfelelt nekik: az iskola közel volt, András könnyen beért a munkahelyére, a boltokat pedig gyalog is el lehetett érni.
Nyár elején azonban a tulajdonos hirtelen új feltételeket szabott. A városban több nagyobb rendezvényt is tartottak, ilyenkor rengeteg turista érkezett, ő pedig kiszámolta, hogy rövid távú kiadással jóval többet kereshet. Lilláéknak felajánlotta, hogy vagy lényegesen magasabb bérleti díjat fizetnek, vagy kiköltöznek.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz